#internet

Informatikai tudáshiány elé néz Európa

Öt éven belül súlyos informatikai tudáshiány elé nézhetnek az európai országok, ha az oktatási rendszer nem alkalmazkodik az információtechnológia (IT) fejlődési üteméhez - állítják szakemberek és politikusok a hannoveri CeBIT számítástechnikai és távközlési kiállításon.


Ingyen lopásgátló laptopra

Prey, azaz Préda névre hallgat az az ingyenes szolgáltatás, amelynek a segítségével esélyünk lehet lopott noteszgépünk visszaszerzésére.


Vásárlás bőr alá ültetett chippel

A megkérdezettek öt százaléka akár a kényelmesebb bevásárlás érdekében is vállalná, hogy chipet ültet a testébe, ha lenne ilyen ajánlat a piacon, 23 százalék pedig a balesetek vagy a biztonság miatt mondana igent a chip implantátumra.


2005 óta felére csökkent a számítógépek ára Németországban

Tavaly a laptopokért a 2005-ös árnál 61,3 százalékkal, asztali személyi számítógépekért pedig 58,8 százalékkal kevesebbet kellett fizetni - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal a hannoveri CeBIT számítástechnikai vásár megnyitása alkalmából. A számítógépek teljesítménye ugyanakkor ugrásszerűen megnőtt.


Itthon is debütál a digitális Rubik-kocka

Az első digitális Rubik-kockára március 1. és 10. között licitálhatnak az érdeklődők az egyik aukciós portálon, az árverésen befolyt összeggel az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványt támogatják.


Parlamenti pártok a hálózat csapdájában

Barack Obama sikerén felbuzdulva itthon is kötelességüknek érzik a politikai tanácsadók, hogy a netre tereljék ügyfeleiket. Az Egyesült Államokban 2008-ban bevált módszereknek viszont nyomát sem látjuk Magyarországon.


Rabolj ki, kérlek

Az internet- és mobiltelefon-használók egyre több információt adnak meg magukról – és sokszor azt is elárulják, hogy nincsenek otthon, ez pedig nagy segítség a betörőknek.


Ki találta fel a linket?

Mindannyian tudjuk, ki „találta fel” a Windowst vagy a webet, sőt a legtöbben azt is tudják, kinek köszönhetjük az egeret vagy az USB-s kulcsokat. De mi a helyzet a linkekkel?


A Google elvesztése súlyosan érintené a kínai tudományt

A kínai tudósok alapvetően fontosnak tartják a Google keresőmotorját munkájukban, a megkérdezettek 84 százaléka szerint hiánya sújtaná a kutatásokat és az együttműködéseket - közölte felmérése eredményét a Nature tudományos magazin csütörtöki számában.


Tíz szoftver, ami nélkül nem lehet élni

Lehet, hogy a cím egy kicsit túlzás – tudunk élni nélkülük, csak nem akarunk. Mindenki számára van pár olyan alkalmazás, amit hosszú évek alatt sem cserélt másra, legfeljebb a verziószámokat követi.



Már a kínai államfő is mikroblogger

Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök is beállt az interneten kommunikáló államférfiak sorába, és "mikrobloggerként" máris 14 ezer követőt számlál a Zsenmin vejpo (Renmin weibo) hivatalos közösségi oldalon.


Netes bűnözési trend 2010-ben

Készüljön fel arra, milyen internetes bűnözők, milyen csalások ellen kell védekeznie 2010-ben. A Zeus banki trójai program, a hamis biztonsági szoftverek, a kémprogramok, a kattintásos csalások, valamint az előlegfizetési csalás és a kéretlen levelekben hirdetett gyógyszerek továbbra is az internetes bűnözők fontos bevételi forrásai maradnak.


Munkaidőben az interneten lóg a dolgozóm. Mit tegyek?

Hazudik, aki azt mondja, nem internetezik munkaidőben, ám könnyű átesni a ló másik oldalára. Nem véletlen, hogy a munkaadók megfigyelő rendszereket vezetnek be a dolgozók ellenőrzésére. Pszichológusok szerint a lényeg a szakszerű kiválasztás és a teljesítménycentrikus munkakultúra.


Jogvédők a Google Buzz ellen

Személyiségjog-védők panaszt emeltek az amerikai versenyhivatalnál (FTC) a Google Buzz ellen, mert szerintük az új szolgáltatás sérti a felhasználók védelmét célzó szövetségi törvényeket.



MySpace-ítéletek: káosz a legfelső fokon

Amerikai jogászok szerint a szövetségi legfelsőbb bíróságnak sürgősen állást kellene foglalnia a középiskolások internetes szólásszabadságának határairól azt követően, hogy ugyanannak az amerikai államnak két különböző fellebbviteli bírósága egyazon napon homlokegyenest ellenkező ítéleteket hozott két csaknem azonos jellegű ügyben.


A legjobb iTunes-alternatívák

Az iTunes remek, az iTunes kínálata elképesztő, az iTunes aktuális. Egyetlen bökkenő van csupán: nem érhető el Magyarországról. Még jó, hogy azért akad alternatíva.


Már 400 millió tagja van a Facebooknak

Weboldalának egyszerűsítésével és új szoftverek maratoni éjszakájával ünnepelte hatodik születésnapját a Facebook közösségi portál, amely immár 400 millió tagot számlál.