Szülők, figyelem: fontos gyermekvédelmi funkció élesedik az Instagramon
Fontos új funkció érkezik az Instagramra, a platform ugyanis értesíteni fogja a szülőket, ha a gyermekük öngyilkossággal kapcsolatos dolgokra próbál rákeresni a platformon.
Fontos új funkció érkezik az Instagramra, a platform ugyanis értesíteni fogja a szülőket, ha a gyermekük öngyilkossággal kapcsolatos dolgokra próbál rákeresni a platformon.
HVG
A Meta több olyan funckiót is épített az Instagramba, amivel a szülők korlátozhatják a gyermekeik közösségimédia-használatát. Egy épp zajló bírósági per szerint azonban ezek gyakorlatilag semmit sem érnek, mivel nem enyhítik a függőséget.
HVG
A látszólag túlzott közösségimédia-használat sem egyenlő a függőséggel – mondta Adam Mosseri, az Instagram vezérigazgatója egy kaliforniai bíróságon, ahol azzal vádolják a platformot, hogy káros hatással van a kiskorúak mentális egészségére.
HVG
A Meta felületét Kaliforniában perelik, viszont a kereset benyújtása óta megszaporodtak a hasonló ügyek Amerikában. Közben több ország a felületek teljes tiltásán gondolkodik a fiatalok számára.
HVG
A fideszesek 74 százaléka letiltaná a fiatalokat az olyan oldalakról, mint a Facebook, a TikTok, az Instagram vagy a YouTube.
HVG
Egyre több, korábban vicceket posztoló oldal, csoport kezdte el a kormánypárt narratíváját közvetíteni a közösségi médiában.
HVG
Az Instagram az egész világon elérhetővé teszi a decemberben már bemutatott fejlesztését, a használatának azonban van egy feltétele.
HVG
Az utóbbi napokban több felhasználó is kaphatott olyan e-mailt, amiben az Instagram azt kéri, állítsa be újra a jelszavát. A dolog egy adatszivárgáshoz kapcsolódhat.
HVG
Különös megközelítést vázolt fel Adam Mosseri, az Instagram vezérigazgatója arra, hogy hogyan kéne megkülönböztetni a valósat a valótlantól.
HVG
IG for TV néven debütál az Instagram tévés változata, ami nem egy az egyben a mobilos változatot fogja utánozni. Mutatjuk, mit tud az újdonság.
HVG
Ritka, hogy ekkora hatalmat kapnak a felhasználók egy közösségi oldal algoritmusa felett, a Meta azonban most lazít a szabályokon: bárki megmondhatja, miből szeretne többet vagy kevesebbet látni az Instagramon.
HVG
Januártól bárki megtilthatja a Metának, hogy túl sok adatot gyűjtsön róla az Instagramon és a Facebookon.
HVG
Hasznos újítást kapnak a Meta platformjai, könnyebb lesz segítségért fordulni, ha valahol problémát tapasztal. Legalábbis elméletileg – a funkció ugyanis jórészt AI-alapú, így nem ember fog segítséget nyújtani.
HVG
Komolyan korlátozhatja a használható hashtagek számát az Instagram, háttérbe szorítva a platform egykoron meghatározó elemeit.
HVG
A Meta, a YouTube, a TikTok és a Snapchat is bíróság elé állhat hamarosan Amerikában. A múlt héten nyilvánossá vált periratok szerint a belső levelezéskben, kutatásokban gyakran felmerültek a platformok mentális egészségre gyakorolt negatív hatásai, de ezeket nem vették figyelembe és a nyilvánosság elől is elhallgatták őket.
HVG
Ez azért igazán kínos, mert a Meta képviselői korábban állították: nem tudják számokkal igazolni, hogy a platformjaiknak káros hatásai lennének.
HVG
Egy sor értesítést küld a Meta azoknak a fiataloknak, akik nem tudnak majd hozzáférni a közösségi médiához néhány nap múlva.
HVG
Fellélegezhet a Meta, nem kell megválnia a WhatsApptól és az Instagramtól sem, miután pont került egy régóta húzódó trösztellenes per végére.
HVG
Lecsaphat a Meta új eszközével a videóját részben vagy egészben ellopó felhasználókra: jön a tartalomvédelem. Mutatjuk, mit tud az újdonság.
HVG
Szeptember óta 14 ezer követőt vesztett, miközben térdig gázolt a Digitális Polgári Körökben és a Békemeneten.
HVG