Bejelentették: határozott időre fog szólni a kormány 3 százalékos lakáshitele
Az viszont még nem dőlt el, meddig lesz elérhető.
Az viszont még nem dőlt el, meddig lesz elérhető.
HVG
Már a Nagykörúthoz közel is bőven akadnak az új szabályoknak megfelelő eladó lakások, összességében az országban most hirdetett ingatlanok kétharmada fér bele a feltételekbe. De az albérletek piacát is megboríthatja ez, Budapest mellett Debrecenben is, annyira kicsi lesz a különbség egy lakás bérleti díja és a hitel törlesztőrészlete között.
HVG
Pedig egy év alatt már csaknem hárommilliárd forintnak megfelelő összeget engedtek közösen vásárolt, Beverly Hills-i villájuk árából, amelyet válásuk miatt próbáltak eladni. A házat most levették a hirdetőoldalakról.
hvg.hu
A fiatalok nem tudják meglévő ingatlanjuk eladásából finanszírozni az új megvásárlását, így az emelkedő árak miatt egyre nehezebb helyzetbe kerültek. A fővárosban a 45 négyzetméter alatti garzonok átlagára már 55 millió forint, de a megyeszékhelyeken is jellemzően 40 millió fölött van az átlagár.
HVG
Noha Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter korábban arról beszélt, hogy több száz olyan település van, ahol a túl sok betelepülő már gondot okoz, egyelőre nincs jele annak, hogy önkormányzatok sora készülne mielőbb bevetni az új „fegyvert”, amellyel fékezhetik a lakosságszámuk növekedését – derül ki a HVG körkérdéséből. Bár több településen is érdeklődéssel vizsgálják a törvényt, hasznosságát és kockázatait illetően változatlanul vannak aggályaik.
Jobban lehet alkudni most ingatlanvásárláskor, a paneleknél viszont ne reménykedjünk nagy engedményben.
hvg.hu
A többség azonnal vagy legfeljebb kisebb felújítás után költözhető lakást venne.
HVG
Nagyok a várakozások Debrecen jövőjével kapcsolatban, hatalmasra nőtt a szakadék a jelenlegi gazdasági fejlettség és a lakásárak között. Tavaly a lakások több mint harmadát befektetők vásárolták fel.
HVG
A minisztérium szerint a plázastop szigorítása nem szigorítás, eredetileg is az volt a szándék, hogy a kormány engedélye nélkül ne nyílhasson cipőbolt egy elektronikai üzlet helyén. A kormány önmagában nem kíván beleszólni ingatlantranzakciókba, de ügyelni kell a „vonzáskörzetre gyakorolt hatásokra”.
A tulajdonos nehézkes eladással, ingatlanja értékének csökkenésével, a vevő szigorúbb hitelfeltételekkel, a társadalom pedig növekvő korrupcióval szembesülhet.
HVG
A főváros stagnáló kereslete is arra utal, hogy itt már egyszerűen túl drágák az ingatlanok.
HVG
Hiába lehetett már egy ideje azt látni, hogy az ingatlanpiaci minisokk viszonylag gyorsan lecseng, a rövid ideig tartó áremelkedés nyomán megugrott az érdeklődés a hagyományosan olcsóbb helyek lakásai iránt.
Rövid ideig gyengíti, hosszú távon viszont erősítheti az ingatlanpiaci keresletet, ha marad a magas infláció. Eddig a lakásárak gyorsabban nőttek, mint a bérek, de ez hamarosan megfordulhat.
Egy panel átlagosan kevesebb mint egy hónap alatt elkel – olvasható a Bankmonitor elemzésében.
HVG
Nagy a kereslet, szűk a kínálat, drágulnak a lakások, amihez egyre nagyobb hitelt kell felvenni. Egy budapesti új lakás négyzetméteréért átlagosan 1,68 millió forintot kell már kicsengetni.
HVG
A KSH adatai alapján 2024-ben 12,8 százalékkal emelkedtek a lakásárak, ennek ellenére jobb helyzetben lehetnek a lakásvásárlást tervezők, mint 2022-ben, vagy épp 2023-ban. Ez merész kijelentésnek tűnhet, de máris jön a magyarázat.
Alaposan visszaesett az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés, ez fékezheti a drágulást.
HVG
A miniszter vitatja, hogy a korlátozás elértéktelenítené az ingatlanokat, de azt elismeri, hogy az árakat csökkentené. Azt viszont biztos, hogy maradna a helyiek elővásárlási joga, a feltételhez kötés és a betelepülési adó bevezetése.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Minden kerület megdrágult, a legdurvábban éves összevetésben a II., ahol 56 százalékos volt az áremelkedés.
HVG
23 százalékkal nőtt a beadott ingatlanszerzési kérelmek száma, többségük kínai állampolgárokhoz fűződik.
HVG