Nagy Márton tárcája közzétette, milyen inflációs, növekedési és költségvetési számokat látnak 2029-ig
Egy olyan év után, amikor az ígért repülőrajt kétszer is elmaradt, vajon mit jósol a nemzetgazdasági minisztérium a következő négy évre?
Egy olyan év után, amikor az ígért repülőrajt kétszer is elmaradt, vajon mit jósol a nemzetgazdasági minisztérium a következő négy évre?
HVG
Különleges helyzetben vagyunk: napokon belül eltelik a XXI. század első negyede. Rendhagyó összeállításban mutatjuk, hogyan teljesített Magyarország az utóbbi 25 esztendőben.
A gazdasági növekedés átmenetileg felgyorsulhat, akár 2 százalék fölött is lehet jövőre. Az inflációt 4 százalék körülire várják.
HVG
Nem igazán bíztak abban sok cégnél, hogy tartósan erős maradhat a forint, mások az árrésstop miatti veszteségük miatt nem építették be az áraikba az árfolyam változását – véli az MNB.
HVG
A jegybank 2026-ra adott inflációs előrejelzése nagyon sokat javult, a GDP-növekedési prognózis viszont jelentősen romlott. Az MNB szerint csak a lakossági fogyasztás felpörgésében bízhatunk.
A lakosság két éve nem volt olyan optimista, mint most decemberben. Az inflációs várakozások érdemben mérséklődtek, ami teret nyithat egy esetleges jegybanki kamatcsökkentés előtt. A vállalkozások szentimentje összességében másfél éves csúcsra ért, az iparvállalatok két éve nem voltak ilyen optimisták.
HVG
Kilencedik alkalommal mérjük fel, mennyiből is tudunk kihozni egy karácsonyi menüt. Azzal aligha árulunk el titkot, hogy 2017 óta jelentős drágulást tapasztaltunk az élelmiszerboltokban. De vajon az árrésstop ellenére az elmúlt egy évben is nőttek az árak?
Idén 0,5 százalékkal nőhet a magyar gazdaság, jövőre is csak 2,4 százalékkal. Az infláció viszont alacsonyabbnak ígérkezik a korábban vártnál, a kamatcsökkentés is szóba került, de a jegybank még mindig az óvatosságot hangsúlyozza.
Az elmúlt öt év 24 legfontosabb gazdasági előrejelzéséből négy olyan volt, amiben igaza lett a kormánynak. 2025-ben a repülőrajt elmaradt, az infláció jóval a terv fölött gyorsult, és a hiánycélt sem sikerült belőni.
Az infláció a jegybank toleranciasávjába lassult, de ez csak ideiglenes, minden az alapkamat 6,5 százalékos szinten tartása mellett szól. A Monetáris Tanács ennek megfelelően döntött.
„A lengyel gazdasági növekedés gyorsabb, mint a magyar, az infláció pedig alacsonyabb”, mi is jobban örülnénk gyorsabb növekedésnek kisebb infláció mellett – mondta a Concorde Értékpapír Zrt. mai sajtóbeszélgetésén Móró Tamás vezető stratéga, amit Jobbágy Sándor vezető makrogazdasági elemző számszerűsített: jövőre 2,5 százalékkal nőhet a GDP, a fogyasztói árak pedig átlagosan 3,8 százalékkal emelkedhetnek Magyarországon.
Az amerikai elnök nyilvánosan meghazudtolta Orbán Viktort, az inflációnk egy év után lecsökkent a célsávba, az EU pedig megakadályozta, hogy egy-egy tagállam megvétózza az orosz szankciók meghosszabbítását. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Decemberben egyre több boltban és webshopban jelennek meg a bombasztikus leárazással kecsegtető hirdetések. De mikor kezdik a magyarok a karácsonyi költést, és mennyit fordít erre egy átlagos magyar család? A mostani gazdasági helyzetben mit várhatnak a karácsonyi áraktól a kereskedők és a vásárlók? A Közös költség podcast új adásában ezekre a kérdésekre keressük a választ Cserjés-Kopándi Ildikóval, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjével.
Forrás Anzs
Pitner Gábor
Vörös László
A következő hónapokban még lejjebb mehet az infláció, van olyan szakértő, aki szerint akár 2 százalék alá is eshet, de aztán kiesik a bázishatás, és ha el kell engedni az árrésstopot, újra látványosan megugorhat.
HVG
Hosszú stagnálás után végre csökkenni tudott az infláció. Sokat segített a benzin árának nagy csökkenése, az erősebb forint és az, hogy ezúttal nem volt a tavaly ilyenkorihoz hasonló nagyobb novemberi áremelés.
Az OECD szerint a magyar gazdaság strukturális reformokra szorul, például a nyugdíjrendszer és a rezsitámogatások területén.
HVG
Az energia olcsóbbá vált, a szolgáltatások drágultak, így 2,2 százalékos az infláció az eurózónában.
HVG
Pár nap alatt meredek lejtőre került az új árrésstopos termékek ára, ami első látásra kedvező a vásárlók számára, de marad azért egy nagy kérdés.
A nemzetgazdasági miniszter a költségvetési bizottság meghallgatásán beszélt.
HVG
Bár a régióban Csehországnál, Szlovéniánál és Horvátországnál jobban szerepelt Magyarország az egy főre jutó jövedelem inflációval korrigált alakulását, vagyis a reálértéket nézve. Románia utcahosszal vezeti a mezőnyt, de a magyarok előtt vannak a lengyelek és a szlovákok is.