Kimúlt az infláció az euróövezetben
A tizenkét havi infláció 0,0 százalékos, azaz zéró volt ebben a hónapban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként. Ilyen először fordult elő a térség történetében.
A tizenkét havi infláció 0,0 százalékos, azaz zéró volt ebben a hónapban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken előzetes becslésként. Ilyen először fordult elő a térség történetében.
MTI
Új inflációs előrejelzésében 295 forintos euró árfolyammal számolt a Magyar Nemzeti Bank, amikor 2009-re 4,5 százalékos, a jövő évre 4,3 százalékos inflációs előrejelzést adott – közölte Simor András jegybankelnök.
MTI
Az infláció az idén és jövőre is az egyedi adóintézkedések miatt ugrik meg, de az árfolyam alakulásának is kiemelkedő szerepe van az index alakulásában – mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
MTI
Rekordlassú ütemben emelkedtek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban is az euróövezetben: a tizenkét havi infláció 0,6 százalékos volt, ugyanannyi, mint márciusban, közölték az EU statisztikai hivatalában pénteken. Az eredmény megfelelt a múlt hónap végén kiadott előzetes becslésnek.
MTI
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint egyre gyakrabban bukkannak fel az inflációs nyomás csökkenésére utaló jelek az euróövezetben, áll az EKB havi előrejelzésében.
MTI
Várható volt, hogy forint korábbi gyengülése hatással lesz az áprilisi magyarországi inflációs adatokra, és bár gyorsulás mértéke "csalódást keltő", a dezinfláció jó eséllyel folytatódni fog a következő negyedévben, mondták londoni feltörekvő piaci elemzők a vártnál magasabb, 3,4 százalékos éves összevetésű áprilisi inflációs adat keddi közzététele után.
MTI
A vártnál kisebb, 1,8 százalékos volt az áprilisi éves szintű cseh infláció, miközben márciusban 17,0 százalékra mérséklődött az ipari termeléscsökkenés - közölte a cseh statisztikai hivatal.
MTI
Romániában 6,5 százalékra lassult az éves szintű áprilisi infláció a márciusi 6,7 százalékról. Az adat megfelelt a piaci várakozásoknak.
MTI
Az elemzőket kissé meglepte a konszenzusos várakozásnál 0,4 százalékponttal magasabb, 3,4 százalékos áprilisi inflációs adat, úgy vélik, a júliusi áfa- és adóemelést követően 5, de akár 6 százalék fölé is ugorhat a pénzromlás üteme
MTI
Németországban a fogyasztói árak áprilisban a márciusi szinten maradtak, éves összehasonlításban pedig 0,7 százalékos áremelkedést mértek – közölte kedden a végleges adatokat a Szövetségi Statisztikai Hivatal. A végleges adatok azonosak az április végén előzetesen jelzettekkel.
MTI
A fogyasztói árak áprilisban 0,8 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
MTI
Az eurózónában áprilisban 0,6 százalékos rekord alacsony ütemben nőtt éves szinten az infláció, azonos maradt a márciusban mért tempóval - tette közzé csütörtökön első becslését az Eurostat.
MTI
Rekord alacsony szintre mérséklődött a tizenkét havi infláció márciusban az euróövezet tagországaiban: 0,6 százalékra a februári 1,2 százalékról - közölte csütörtökön az Eurostat.
MTI
Fordulat következett be az Egyesült Államokban az inflációban: idén márciusban először csökkentek éves összevetésben a fogyasztói árak 1955 óta elsősorban az energia és az élelmiszerek árának mérséklődése miatt.
MTI
Bulgáriában 4,9 százalékra mérséklődött az infláció márciusban az egy évvel korábbihoz képest, februárban még 6,0 százalék volt a tizenkét havi drágulás mértéke - tette közzé kedden a bolgár statisztikai hivatal. A csökkenést elsősorban az élelmiszerek és a szolgáltatások árának mérséklődése okozta.
MTI
Szlovákiában a fogyasztói árak márciusban 0,2 százalékkal csökkentek februárhoz képest, az éves infláció pedig 2,6 százalékos volt, ami 19 havi mélypontot jelez - közölte az ország statisztikai hivatala.
MTI
Megfelel a piaci várakozásoknak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken közzétett márciusi inflációs adat, így annak nem lesz számottevő piaci hatása, és a kamatvárakozásokon sem módosít – vélekedtek elemzők.
MTI
A fogyasztói árak márciusban 0,5 százalékkal nőttek februárhoz képest, és 2,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
unknown
A forintárfolyam átszűrődésének eltérő megítélése miatt nem egyértelmű a londoni elemzői közösségben az a várakozás, hogy a múlt hónapban már a 3 százalékos cél alá csökkent az éves magyarországi infláció, ugyanakkor vannak olyan vélemények, amelyek hosszabb távra deflációs kockázatot valószínűsítenek.
MTI
A németországi fogyasztói árak márciusban 0,1 százalékkal csökkentek februárhoz képest, és 0,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - erősítette meg a szövetségi statisztikai hivatal az előzetes adatokat. Ezzel az infláció a legalacsonyabb szintjére esett 1999 márciusa óta.
MTI