#infláció

Infláció - londoni elemzők: innen már lassul, de visszagyorsulhat

A magyarországi infláció további lassulására számítanak londoni felzárkózó piaci elemzők a következő hónapokban, ám egyes előrejelzések szerint az árvíz miatt várható élelmiszerdrágulás és a legutóbbi forintgyengülés később ismét visszagyorsíthatja az inflációs ütemet. A pénzügypolitikai kilátásokról eltérőek a citybeli vélemények; vannak elemzők, akik szerint vége a jegybanki kamatcsökkentési ciklusnak, mások még várnak egy enyhítést az idén.



Az éves magyar infláció 5,1 százalék

A fogyasztói árak májusban 0,9 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Áprilishoz képest az éves index 0,6 százalékponttal csökkent, az egyhavi áremelkedés viszont január óta májusban volt a legmagasabb.




A vártnál nagyobb infláció Szlovákiában

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a fogyasztói árak Szlovákiában áprilisban: a statisztikai hivatal keddi közlése szerint havi szinten 0,4 százalék, éves összevetésben 0,7 százalék volt az infláció. Elemzők 0,2, illetve 0,5 százalékot vártak.


Meglódult az infláció Olaszországban

Olaszországban több mint egy éve a legnagyobb ütemben emelkedtek a fogyasztói árak áprilisban, elsősorban a szállítási költségek növekedése miatt − közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat.


Londoni elemzők: még egy kamatcsökkentés fér bele

A magyarországi infláció az áprilisi lassulás után az idén még jelentősen csökken, de nem lesz számottevően alacsonyabb az MNB célszintjénél, ami a legutóbbi piaci "felfordulással" együtt akadályozhatja az MNB további kamatcsökkentéseit, de londoni felzárkózó piaci elemzők szerint egy monetáris lazítás azonban még valószínű az idén.


KSH: kissé lassult az infláció áprilisban

A fogyasztói árak 0,5 százalékban nőttek áprilisban az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,7 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisi szintet, míg márciusban 0,7 százalék volt a havi és 5,9 százalék a 12 havi emelkedés. Az elemzők szerint az év további részében folytatódik a fogyasztói árindex csökkenése.




Londoni elemzők szerint átmeneti az inflációgyorsulás

Átmenetinek tekintik londoni felzárkózó piaci elemzők a magyarországi infláció váratlan mértékű márciusi gyorsulását, és a következő hónapokban a dezinfláció – valamint a jegybanki kamatcsökkentési ciklus – folytatódására számítanak, de arra is, hogy az infláció az idén a célszint, illetve a hivatalos előrejelzések felett marad.