#import

A skót whisky gyártói jól jártak a Brexittel, meg rosszul

Az angol font kilenc százalékkal gyengült az euróval és 15 százalékkal az amerikai dollárral szemben a június 23-i Brexit népszavazás hatására. A hazai valuta leértékelődése mindig megdobja az exportot. Ez a hatás különösen látványosan érződik a skót nemzeti ital, a whisky eladásán világszerte.










Gyanúsan olcsó étolajak jelentek meg a boltokban

Szakértők szerint csak áfacsalással lehet elérni, hogy a magyar termékeknél 100-200 forinttal olcsóbban adhassák az import termékeket. Az egyik terméken Horvátországot tüntették fel származási helyként, pedig ott nem is terem napraforgó. A gyanús étolajakat forgalmazza a CBA is.






Mit adhat a somlói galuska a tojásos rizsnek?

Bár még a WC-ülőkét és a tápszert is külföldről viszik be hazájukba a kínai turisták, mert a hazai termékek annyira gagyi minőségűek, de az új irány szerint lesz helye a minőségi áruknak a világ legnépesebb országában. Évente 25 millió új munkahelyet hoznak létre, és szegények tömegeit emelik ki a nyomorból. Ötéves tervükről tartott előadást egy magas rangú vezető, az előadás szünetében pedig jól megfért egymás mellett a tojásos rizs és a somlói galuska.


Még soha nem hoztunk be ennyi használt autót külföldről

Húsz éves rekordot döntött meg tavaly az autó import, ugyanis 120 000 négykerekűt hoztak be magánszemélyek és autókereskedők külföldről. A kétes előéletű kocsik sok szempontból ártanak a hazai állománynak, már csak abból a szempontból is, hogy a behozott négykerekűk hatvan százaléka tíz évnél idősebb volt. Ezzel párhuzamosan az országon belüli használt autó értékesítések száma is gyarapodott: 545 000-nél több gépkocsit írtak át az elmúlt év során.