#IMF-tárgyalás

A hét, amikor Matolcsy megállította a magyarok fogyását

A hét gazdasági dimenzióit leginkább Orbán Viktor keddi, brüsszeli tárgyalásai határozták meg, de szerdán terítékre került a BKV pillanatnyi megmentésének kérdése is, csütörtökön pedig Matolcsy György parlamenti bizottsági meghallgatása vitte a prímet. Mindeközben folyamatosan erősödött a forint. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Giró-Szász: fel sem merült az egykulcsos adó megváltoztatása

Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken reggel a köztelevíziónak adott interjúban azt állította, hogy az IMF-EU-hiteltárgyalásoknak nincsenek hivatalos előfeltételei, az egykulcsos adórendszer megszüntetése pedig szerinte fel sem merült az EU-ban. Az azonban bizonyos, hogy az IMF nem nézi jó szemmel a költségvetést túlzottan megterhelő 16 százalékos egykulcsos adót, sajtóértesülések szerint a Valutaalap azt kéri a kormánytól, hogy ehhez nyúljon hozzá.


VV: kapituláció az EU előtt, de az IMF keményebb lesz

Orbán Viktor gyakorlatilag feltartott kézzel jött ki a Barrosóval folytatott találkozóról. Két, egyébként elsősorban szimbolikus, de valószínűleg a többihez hasonlóan bukásra ítélt ügyben még kitart a kormányfő, ám a decemberi harci hév látványosan a múlté - írja csütörtöki posztjában a Véleményvezér blog.


Orbán: "a legnehezebb pontokon túl vagyunk"

Bármikor megkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutalap (IMF) és az Európai Unió (EU), valamint Magyarország kormánya között a keddi fejlemények tükrében - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV-nek adott interjújában. A kormányfő hozzátette: nem maradt olyan kérdés, amelyben a magyar kormány és az Európai Bizottság ne értené egymás álláspontját. Hangsúlyozta: egyetlen vitatott pontot sem tekint tabunak, de találkozójukon azt kérte José Manuel Barrosótól, hogy az Európai Unió valamennyi kifogását érvekkel támassza alá.


"Indítsuk újra a Klubrádiót?" - bármit mondhat Barroso Orbánnak, elfogadjuk

Gyakorlatilag azt mond José Manuel Barroso Orbán Viktornak, amit akar, a magyar kormányfőnek nem lesznek feltételei, hiszen - a hivatalos nyilatkozatokkal szemben - égetően szükségünk van az uniós készenléti hitelre, és az EU láthatóan az IMF-el szorosan egyeztetve diktál feltételeket Magyarországnak. Fideszes forrásunk szerint mindent hajlandó lesz elfogadni kedden Orbán Viktor Brüsszelben.


Elemzők szerint visszaüthet Magyarország alázása

A szándékolttal ellenkező hatást eredményezhet, ha a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU "folyamatosan ostorozza" Magyarországot - vélekedtek pénteki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik mindazonáltal az első negyedév végére megállapodást valószínűsítenek az IMF, az unió és a magyar kormány között.


Fellegi a nagy nap előtt sem pihent

Fellegi Tamás január 19-én Bécsben folytatta a magyar hitelfelvételről szóló hivatalos tárgyalásokat előkészítő informális egyeztetéseit. A miniszter pénteken Brüsszelben találkozik Olli Rehn EU-biztossal, akivel várhatóan a Magyarország által kért pénzügyi segítségnyújtásról is tárgyalnak majd.


Index: Matolcsy szerint 17-20 milliárd euróra számíthatunk az IMF-től

Magyarország a 2008. évihez hasonló nagyságrendű hitelkeretet, nagyjából 17-20 milliárd eurót kaphat az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Az IMF jelzése szerint készenléti hitelmegállapodás (SBA) megkötésére van esély, elővigyázatossági jelleggel – írja az Index.hu portál a kormány számára készült, a lap birtokába került dokumentum alapján.