#ikrek















Érdekes eredményeket hozott a NASA páratlan ikerkutatása

Magas szintű készültségben volt Scott Kelly amerikai űrhajós immunrendszere és megváltozott egyes génjeinek aktivitása a Földön maradt ikertestvéréhez képest, amikor az amerikai űrhajós 2015 és 2016 márciusa között majdnem egy évet dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson – jelentették be kutatók.



Újabb génszerkesztett babák születhetnek

A várandósság 12-14. hetében lehet az a kínai nő, aki szintén részt vett Ho Csian-kuj sencseni tudós tudományos kutatásában, amelynek keretében novemberben megszületettek az első génszerkesztett ikrek az ázsiai országban – közölte William Hurlbut, az amerikai Stanford Egyetem bioetikusa, aki már évek óta kapcsolatban állt kínai kollégájával.




Megváltást is hozhat az emberi génszerkesztés, de most tényleg Pandóra szelencéjét nyitogatjuk

Rendesen felkavarta a tudományos világ állóvizét a kínai Ho Csienkuj, amikor bejelentette: emberi magzatokon végzett génmanipulációs kísérletei sikerrel jártak, így megszülettek a világ első génmódosított csecsemői. A hír világszerte sok tudós felháborodását váltotta ki. Barbár emberkísérlet, vagy az orvostudomány Szent Grálját találtuk meg?