Stresszes? Ez a fülhallgató-szerű eszköz egy gombnyomásra megnyugtja
Már kapható a Nuropod, amely az ígéret szerint egy fontos ideget stimulálva segíti az embert a stressz kezelésében, így a jobb teljesítmény elérésében is.
Már kapható a Nuropod, amely az ígéret szerint egy fontos ideget stimulálva segíti az embert a stressz kezelésében, így a jobb teljesítmény elérésében is.
HVG
Kanadai kutatók szerint nem a puszta véletlennek köszönhető az, hogy bizonyos zenékkel az ember úgy érzi, képes együtt rezonálni. A megállapítás a zeneterápiát is hatékonyabbá teheti.
HVG
Egérkísérletekkel bizonyították a kutatók, hogy nem minden szinapszis követi ugyanazt a tanulási mintázatot az agyban – és ennek a felfedezésnek lehet egy fontos jelentősége is.
HVG
A Covid-19 gyakran okoz hosszú távon is fennmaradó idegrendszeri tüneteket, melyek okai máig nem ismertek. A HUN-REN kutatói feltárták a mikroglia sejtek, azaz az agyi gyulladásos folyamatok fő szabályozóinak szerepét a betegséggel összefüggő agyi károsodás kialakulásában.
HVG
Amerikai kutatók a kolerabaktérium zebrahalakra gyakorolt hatását vizsgálva arra jutottak, hogy az immunrendszer és az idegrendszer együtt dolgozik azon, hogy a bélrendszer egészségét visszaállítsa.
HVG
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói megfejtették, hogyan tudnak az idegsejtek egységes jeleket küldeni egymásnak. A felfedezés azért is fontos, mert ezek zavara számos problémához vezethet.
HVG
Svéd és amerikai kutatók fejlett technikák bevetésével mutatták meg, hogy milyen is valójában az a kis idegrendszer, ami a kifejezetten a szívnek van fenntartva és kizárólag arra összepontosít.
HVG
A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) agykutatói egy rendkívül nagy felbontású mikroszkóp segítségével feltárták, mi történik pontosan az idegsejtek közötti kapcsolódási pontokon, az úgynevezett szinapszisokon.
MTI
Már évekkel a tünetek megjelenése előtt kimutatható lehet a rengeteg embert érintő Parkinson-kór, köszönhetően az okosóráknak és a mesterséges intelligenciának – derül ki egy új tanulmányból.
hvg.hu
Sérülések, neurodegeneratív betegségek, stroke vagy fertőzések után szükségessé váló lebontó folyamatok új formáját fedezték fel az idegrendszerben az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) kutatói. Ez a terápiás kezelésekben tehet majd jó szolgálatot
MTI
Az M-páciensként ismert spanyol polgárháborús sérült 1938-ban kapta meg azt a fejlövést, aminek következményeként az aggyal kapcsolatos tudományos nézet is megváltozott.
hvg.hu
Valamilyen formában azok az állatok is képesek asszociatív emlékeket alkotni, amelyek nem rendelkeznek a klasszikus értelemben vett aggyal – állapította meg egy új kutatás.
hvg.hu
A Pittsburgh-i Egyetem kutatói egy kísérlet során arra voltak kíváncsiak, miként működik a gyakorlatban az az implantátum, amit a nyaknál kell beültetni, hogy stimulálja a gerincvelő egy részét. Az eredmények azt mutatják, a fejlesztés sikeres.
hvg.hu
Egy kutatásban egerek generációit tette szorongóbbá az aszpartám nevű mesterséges édesítőszer, amit élelmiszerek ezreiben használnak napjainkban. És ez csak az egyik gond vele.
hvg.hu
Az idegrendszer fejlődési és a felnőttkori zavarait vizsgálják a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és hat partnere által életre hívott Transzlációs Idegtudományi Nemzeti Laboratórium (TINL) keretein belül – tájékoztatott a baranyai felsőoktatási intézmény csütörtökön.
MTI
Egy nemzetközi kutatócsoport egy agyi ritmus, a gamma oszcilláció újabb funkcióját fedezte fel a neurális kódolásban. Ez elsőre viszonylag száraz információnak hangzik, de úgy talán izgalmasabb, ha hozzátesszük, hogy sikerült bizonyítaniuk, hogy agyunk idegsejtjei erre a ritmusra hangolódva kódolják a teret és navigálnak minket. Ez megerősíti azt a feltevést, miszerint a gyors ritmus a szükséges előfeltétele minden magasabb rendű agyi funkciónak.
MTI
Egy minden korábbinál hangsúlyosabb kutatás kideríthette, mi vezet a központi idegrendszert érintő betegség, a sclerosis multiplex kialakulásához.
hvg.hu
A Covid-járványt, a koronavírus okozta betegséget, majd a betegség aktív szakaszát követő lábadozást is kísérhetik tartós és néha súlyos neurológiai tünetek. A tudósok már vizsgálják az okokat, és kutatják a lehetséges gyógymódokat.
HVG
A zikavírus késleltetheti a gyermekkori idegrendszer-fejlődést és csökkent látó-, valamint hallóképességhez vezethet – derült ki egy tanulmányból.
MTI
Brit kutatók azonosították a Parkinson-kór legkorábbi jeleit az agyban, a betegség megjelenése előtt 15-20 évvel. A felfedezés elvezethet új diagnisztikai eljárásokhoz és újfajta kezelésekhez.
MTI