Videó: így szűrik koronavírusra a Kínából érkezőket a Liszt Ferenc repülőtéren
Minden Kínából érkező utasnak megmérik a testhőmérsékletét a repülőtéren.
Minden Kínából érkező utasnak megmérik a testhőmérsékletét a repülőtéren.
Kaufmann Balázs
A bulinegyed szívébe befutott utazótárlat Banksy világát hivatott bemutatni, de éppen Banksyről nem tudunk meg jóformán semmit sem.
Az elmúlt időszakban egy fitneszgurutól érkező kioktatásnak köszönhetően forró téma volt a nők szülés utáni regenerálódása, és egyáltalán az az élethelyzet, amelybe az új édesanyák csöppennek, mialatt otthon vannak a gyerekükkel. Kádár-Papp Nóra, a Gyerünk, anyukám! mozgalom alapítója komoly mélypontról küzdötte fel magát oda, hogy társaival most online tornát tartson a lakásban ragadó anyáknak.
Czeglédi Fanni
Minden idők egyik legnagyobb kosárlabdázója volt a vasárnap elhunyt Kobe Bryant – ebben nincs vita még azok között sem, akik csak a statisztikákkal próbálnak mindent leírni. Aki pedig nem csak a számokban hisz, az ehhez azt is hozzáteheti: a kívülállók számára Bryant testesítette meg a Michael Jordan visszavonulása utáni NBA-t.
hvg.hu
A megvádolt fideszes politikus ismét kérdésekre válaszolt. Simonka György elmondása szerint hisz a független magyar bíróságban, és hogy kiderül az igazság.
hvg.hu
Vasárnap kiderül, hogy Borkai Zsolt szexbotránya nélkül mire megy az ellenzék Győrben, mindenesetre érzésre már nem az esélytelenek nyugalmával indulnak. Bárki is jön, az egy nagyon nagy többségben lévő fideszes képviselő-testületet örököl. Orbán Viktor egyelőre nem ment Győrbe Dézsi Csaba András mellett kampányolni, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely viszont csütörtökön érkezik Pollreisz Balázst támogatni. Helyszíni riport Győrből, a kampányfinisről.
Kaufmann Balázs
Kaufmann Balázs
Windisch Judit
Urbán Ádám fotóriportert tíz éve fogadták maguk közé a Fővárosi Nagycirkusz művészei. A helyzete kivételes, hiszen a cirkusz egy zárt közösség, titokzatos és ismeretlen világ, ahová manapság alig engednek be fotóst. A nézők pedig ritkán láthatják a fellépést megelőző gyakorlásokat, nem látják a verejtéket és a könnyeket. Most benézhet a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál kulisszái mögé.
unknown
A szabad szemmel igen jól látható összeget sok minden indokolja, gyorsan vázoljuk is az okokat.
Bedőlhet a megálmodott projekt, ha az állam vagy a főváros nem fizet plusz 20 milliárd forintot a biodóm befejezésére. Patthelyzet van, nyilván ettől nem volt független az a keddi sajtóbemutató, amelyet az Állatkert igazgatója tartott a félkész épületben.
Kaufmann Balázs
Kaufmann Balázs
Windisch Judit
Válságstáb alakult Magyarkanizsán az egyre több érkező menekült miatt, a határhoz közeli vajdasági kisvárosban mind elfogytak a boltokból a gumicsónakok, mert vannak, akik azzal vágnak neki a Tiszának, más üzletek azonban nem hajlandók kiszolgálni az idegeneket. Videó.
Csányi Nikolett
Csányi Nikolett
Szlavkovits Rita
Szeged „Dögtiszájának” kármentesítésébe vágott bele Mészáros János cége, amely májusban került a felcsúti dollármilliárdos rokonához. Az évtizedeken át Szeged pöcegödrének használt holtágból 160 ezer köbméter szennyvíziszapot kellene kikotorni és kezelni, és a helyiek attól félnek, hogy éppen az ő házuk közelében találnak majd ehhez helyet.
Csányi Nikolett
Csányi Nikolett
Szlavkovits Rita
Változtatás nélkül közöljük az erről szóló közleményt.
Tóth Richárd
Sokak szerint szentségtörés, mások szerint viszont a Ford egyszerűen csak kiszolgálja a piaci igényeket. Zöld rendszám és összkerékhajtás a csomagban.
hvg.hu
Terrorizmussal vádolta meg Hasszán F.-et a Fővárosi Főügyészség, ma állt bíróság elé. Amennyiben beismerő vallomást tesz, ítélet is születhet.
hvg.hu
Az Oscar-jelölt Testről és lélekről Európai Filmdíjat érő főszerepe óta most először láthatjuk mozifilmben Borbély Alexandrát. A Katona József Színház művésze dörzsölt prostituáltként tűnik fel a Drakulics elvtárs című szocialista vámpíros vígjátékban, ahol viccet mesél Bödőcs Tibor füle hallatára, és van közös jelenete élettársával, Nagy Ervinnel is. A 33 éves színésznő azt is elmesélte, hogyan jutott az idegösszeomlás szélére egy cseh film forgatásán, illetve miért akadt ki teljesen a Jokeren.
Varga Ferenc
Elektromos autók akkumulátorainak gyártásához bővíti üzemét a Samsung Gödön. Ehhez 25 hektár erdőt már kiirtottak, a település egyes részein a zajnál már csak az lakók elégedetlensége nagyobb. Helyszíni videóriport az épülő akkumulátorgyárról.
Csányi Nikolett
„Ha úgy alakítod, hogy az emberek azt érezzék, te egy gondoskodó apa vagy, aki elhárítja az akadályokat az útjukból, akkor felépül a rendszer” – mondja Nagy Zsolt színész, aki a héten érkező Drakulics elvtárs című filmben alakítja a Kádár-kori Magyarországra érkező vámpírt. Az Örkény Színház színésze szerint a filmben érzékelhető rendszerkritikus áthallások nem véletlenek, hiszen, ha nincsenek fékek, a hatalom elszabadul. Nagy Zsolt éppen vért adni indult, de előtte még beszélgettünk a terápiájáról, a magyar vámpírról, és hogy miért mondott beszédet Karácsony Gergely október 23-i ünnepségén.
Sándor Anna
Mindig olyan zenét játszottunk, ami a miénk volt, de amiben az adott közeghez idomult kicsit a nyelvünk – mondja Kiss Tibi, a Quimby frontembere, aki szerint semmi különös nincs abban, hogy október 23-án felléptek Karácsony Gergely felkérésére. Most viszont már az őszi, Legyen a gépnek halleluja című turnéjukkal foglalkoznak, amely az idén 20 éves Ékszerelmére című albumot idézi meg. Kiss Tibivel átbeszéltük, milyen emlékei vannak arról az időszakról és a lemezről.
Balla István
Németh Róbert
Rossz időszakon ment keresztül, a múltba menekült: könyv lett belőle. Az írásra nem tud terápiaként tekinteni, de valamit mégis megnyitottak benne a papírra vetett történetek. Sokan figyelmeztették, hogy ne írjon közéleti témákról, de úgy érezte, nem lehet már a régi ideák szerint élni, amelyben csak a művészet létezik a számára. Interjú Karafiáth Orsolya íróval, költővel, publicistával.
Czeglédi Fanni
Az egyik képviselő zászlóval sietett a miniszterelnök segítségére.
hvg.hu