Őrizetbe vették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori főigazgatóját
Két és fél milliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják az MNV volt főigazgatóját, az ügyészség azt kérte, hogy nyomkövetőt tegyenek rá.
Két és fél milliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják az MNV volt főigazgatóját, az ügyészség azt kérte, hogy nyomkövetőt tegyenek rá.
HVG
A legfőbb ügyész tájékoztatása szerint hűtlen kezelés és versenykorlátozás bűntette merült fel a Mészáros M1 Kft. és a Mercarius Kft. közpénzes flottatendereivel összefüggésben.
HVG
Pintér Bence arról ír, a Győr Plusz Média 1 milliárd forintot meghaladó pénzügyi támogatásban részesült az elmúlt években, most mégis a csőd szélén áll.
HVG
A települést 2024 óta vezető polgármester szerint a városi cégnél „munkacsoportokat” hoztak létre „egy belső kör számára”, a kifizetésekről pedig az önkormányzatot sem tájékoztatták.
HVG
A képviselő szerint az ügyről már 2021-ben tudtak a hatóságok, azóta „fektetik”. Az egyik érintett cég tagadta, hogy ellene folyna nyomozás.
HVG
Igazat adott a bíróság a K-Monitornak a nyomozást elutasító rendőrséggel szemben: többé nem zárhatják le érdemi vizsgálat nélkül a kormányhirdetések közcélúságát vitató, azokat pártpropagandaként kifogásoló bejelentéseket.
hvg.hu
A munkálatokat elvégző vállalkozó a hatóságoknak azt állította, hogy bizonyos munkák után nem a főispánnal, hanem a Molnárbeton Kft.-vel számolt el.
HVG
Az ügyészség szerint a korábbi vezetőt hűtlen kezeléssel és hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsították. Legalább 56,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott a javítóintézetnek.
HVG
Az átvilágítás szerint túlárazták a kerületben az iratdigitalizációt és az utcaseprőgép-beszerzést is. A rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást.
HVG
A Széchenyi István Hitelszövetkezet korábbi elnökét félmilliárdos kárt okozó hűtlen kezelésben találták bűnösnek. A korábbi ügyvezető is letöltendőt kapott, öt vádlottat felfüggesztettre ítéltek.
hvg.hu
Varga Zoltán ügyvédje lapunknak arról beszélt, minden jel arra mutat, hogy az Index előbb látta a vádiratot, mint az ügyet tárgyaló bíró, ezért feljelentést tettek személyes adattal való visszaélés miatt.
A vádhatóság szerint Varga és társai nem a valós, 737 millió forintos értékén adták el a Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeit, hanem 277,7 millióval kevesebbért. Különösen nagy vagyoni kárt okozó hűtlen kezelés miatt vonnák felelősségre.
hvg.hu
Tényi István és a Mi Hazánk Mozgalom tett feljelentést.
hvg.hu
Az ügyészséggel konzultál Windisch László ÁSZ-elnök Biró Ferenc, az Integritás Hatóság meggyanúsított vezetőjének jövője ügyében. A hűtlen kezeléssel vádolt Biró korábban tagadta a vádakat, az újabb gyanúsítás óta azonban nem szólalt meg – az ügyészségen sem, de a gyanúsítás ellen panaszt tett, és szabadlábon védekezik.
Biró Ferencet a hivatali visszaélés mellett már összesen 87 millió forintra elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a nyomozó főügyészség.
hvg.hu
Az önkormányzat feltételezhetően áron alul adta el a járművet.
hvg.hu
A 65 éves férfi, ha beismeri a bűnösségét, felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kaphat.
HVG
Biró Ferenc elnök mellett az ügyészség még egy személyt meggyanúsított az Integritás Hatóságnál történt pénzügyi visszaélés miatt.
hvg.hu
Az MSZP frakcióvezetője szerint az állami cég a Mátrai Erőmű megvásárlásakor engedély nélkül fizetett ki hitelkiváltásként Mészáros Lőrinc érdekeltségének 5 milliárdot.
HVG
A Belügyminisztérium megerősítette a Szabad Európa értesülését.
hvg.hu