#Hoffmann Rózsa

Hoffmannt dühös diákok várják Kecskeméten

Csütörtökön Kecskemétre látogat Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki egy fórumon vesz részt - közölte a baon.hu Bács-Kiskun megyei híroldal. A felsőoktatási átalakítások ellen tiltakozó diákok egy flashmobbal várják Hoffmannt.



Műegyetemtől a Parlamentig - diákok a kormány ellen- Nagyítás-fotógaléria

Szerda délutánra a Műegyetem elé hirdetett meg demonstrációt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, később csatlakoztak hozzájuk a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai is. Ennek oka a kormány felsőoktatási keretszám-csökkentési tervezete, mely szerint a felvételt nyert fiatalok csupán 10-20 százaléka,közel 10480 hallgató részesülhetne teljeskörű állami támogatásban, a többi jelentkezőnek vállalnia kell a képzési költségek 50 százalékát, ami havonta tízezres összegeket is elérhet. A felvonuló diákok az Erzsébet hídhoz indultak, ahol később hatalmas dugót okoztak, majd az Astoria felé indulva elmentek a Nemzetgazdasági Minisztériumig, onnan pedig a Parlament elé. A Kossuth téren egy néhány száz főböl álló csoport az elzárt területre is eljutott, ahol a rendőrök útjukat állták.



Véget ért a diáktüntetés a Kossuth téren - percről percre

Nem sokkal szerda este kilenc előtt kiürült a Kossuth tér. A felsőoktatási keretszámok ellen szervezett diáktüntetés résztvevői fél nyolc előtt értek a Parlament elé, több ezren lehettek. A tüntetők egy része elfoglalta a parlamenti kordonon belüli részt is, a rendőrség nem avatkozott közbe, de sorfalat állt. Előzőleg a Műegyetemen tartottak hallgatói fórumot, melyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szervezett és melyhez a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai is csatlakoztak.







Több száz diák vonul a fővárosban - percről percre

A délután négy órakor kezdődő, az ELTE lágymányosi kampuszán tartott hallgatói fórum után a tüntető diákok úgy döntöttek, a Petőfi hídhoz vonulnak, és elfoglalják. A demonstrálók végül a Kossuth térre mentek, ahol felolvasták követeléseiket, majd a Lánchídhoz mentek.


Hoffmannék: a tüntető diákok csak "tartanak a változásoktól"

Az oktatási államtitkárság megérti, ha a diákok úgy érzik, "szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól", de mint a hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményben írták: bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak. Az államtitkárság szerint míg korábban 50 ezer diák tanulhatott ingyen, mostantól akár 100-120 ezer is megteheti ezt.



A tandíj bevezetésével növelnék a diplomások számát

Csak az nem derült ki a csütörtök reggeli kormányszóvivői tájékoztatóból, hogy jövőre pontosan mennyi hallgató tanulhat ingyen, de az igen, hogy drasztikusan visszavágják a keretszámokat. Azok a cégek, amelyek átvállalják a pályakezdők diákhitelét, adókedvezményt kapnak. Az egyetemek élére kancellárt nevez ki a kormány, aki a gazdasági kérdésekről dönt.




Született 1979. augusztus 12-én

Nem mondhatni, hogy a nyolcvanas évek közepén, felső-bácskai szülőfalumban tombolt volna a korlátokat bőszen feszegető liberalizmus. A hatéves gyerekeket jellemzően beiskolázták. Engem is, holott alig két héttel a tanévnyitó előtt töltöttem be a hatot.