A sarkkör közelében tesztelik a BMW pár perc alatt feltölthető villanymotoros autóját
A hidrogénnel tankolható különleges X5-ös BMW-nek zord téli körülmények mellett is bizonyítania kell.
A hidrogénnel tankolható különleges X5-ös BMW-nek zord téli körülmények mellett is bizonyítania kell.
hvg.hu
A hidrogén a világegyetemben leggyakrabban előforduló kémiai elem, mégis a klímaváltozás fenyegetése – és a 21. század felgyorsult technológiai fejlődése – kellett ahhoz, hogy az emberiség hasznosítani tudja. A hidrogén járművek üzemanyagaként, az ipari folyamatokban és a megújuló energiaforrások által termelt energia tárolásában, de még az űrutazásban is felhasználható. Azonban nem mindegy, hogy zöld, kék vagy szürke hidrogént használunk – előbbi teljes karbonsemlegességet kínál, de átmenetileg a csökkentett szén-dioxid kibocsátással járó hidrogén-előállítás is megoldást jelenthet, amit ma „kéknek” nevezünk.
Messer Hungarogáz Kft.
A brit Aerospace Technology Institute szerint repülőgépe egyetlen feltöltéssel több mint 8600 km-t tud majd megtenni.
hvg.hu
A japán mamutcég úgy véli, hogy a közeljövő autózását illetően hiba lenne mindent egy lapra, csak és kizárólag a villanyautókra feltenni.
A japán gyártó olyan környezettudatos változatot készített legizgalmasabb idei modelljéből, melyre kevesen számítottak.
A japán prémiummárka szabadidős célú terepjárásra szánt újdonsága közel zéró emissziós.
Egy tank üzemanyaggal 150 kilométert megy el, és a tankolása 10 percet vesz igénybe.
hvg.hu
A tisztán elektromos hajtásláncú autók sokkal kevesebb alkatrésszel rendelkeznek és teljesen más felépítésűek, mint belsőégésű motoros társaik, ami komoly hatást gyakorol az iparágra.
hvg.hu
A Toyota Mirai produkciója a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerül.
hvg.hu
Magyar szürkeállomány is akad a hidrogénnel tankolható üzemanyagcellás X5-ös mögött, avagy élet a mostanság mindent elárasztó normál villanyautókon túl.
A Hungaroringen testközelből ismerkedtünk meg a lokálisan zéró károsanyagot kibocsátó autók szupergyors töltésével.
Az Aurus Senat különleges változata 700 baros nyomáson tárolja a hidrogént.
hvg.hu
A hidrogénnel tankolható szabadidő-autót elsőként a Müncheni Autószalonon lehet majd mozgásban látni.
hvg.hu
Az újdonságot villanymotor hajtja, amely nem egy hatalmas akkumulátorból, hanem üzemanyagcellából nyeri a működéséhez szükséges energiát.
hvg.hu
Hidrogénes buszok és kukásautók is szerepelnek a Nemzeti Hidrogénstratégiában. A technológia jelenleg még drága, több területen is áttörésre van szükség, hogy igazán elterjedjen, figyelmeztet az elemző.
Mostantól már itthon is kapható a dél-koreai gyártó hidrogénnel tankolható villanymotoros újdonsága, amit egy Budapest környéki rövid menetpróba során volt alkalmunk tesztvezetni.
A kutatók tovább próbálják fokozni a hozamot, és szabadföldi hidrogéntermelésre alkalmas fotobioreaktort építenének.
MTI
A látványossággal az újrahasznosítható hidrogén előnyeire hívta fel a figyelmet.
hvg.hu
A brit startup által fejlesztett hiperautó garantáltan nem jön majd szembe minden utcasarkon.
hvg.hu
Az üzemanyagcellás autózás alapfeltétele, hogy lehessen valahol tankolni is az autókat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI