#HBO

"Ez nem futás, ez nem sport" – 246 kilométer alatt meghalni és újjászületni

Egy nehezen leküzdhető trauma, stresszes munka vagy egy megrekedt élet is futásra ösztönözhet valakit, de van, aki nem áll meg a kezdeti kocogásnál, és több száz kilométeres távokon érzi csak igazán szabadnak magát. A legendás Spartathlonon felvett Ultra című film olyan, mint kicsiben az élet: egyszerre megdöbbentő, olykor szívszaggató és iszonyat vicces is.


"Amikor besétáltunk az Oscarra, az Amerikába költöző énem is eszembe jutott"

Pár hét leforgása alatt ünnepelhette a filmvilág két talán legnívósabb díját, a Testről és lélekről majd a Mindenki stábjának tagjaként. Sokan emiatt figyeltek fel rá, pedig zeneszerzőként dolgozott már amerikai szuperprodukciókban, egy dala a Jóbarátokba is bekerült, a "legamerikásabb" élménye pedig az volt, amikor egy véletlenül kiválasztott mozi végén a saját nevét is meglátta. Balázs Ádám néhány éve hazatért, hogy most már magyar filmeknek és sorozatoknak adjon zenei névjegyet.



Ilyen mélyre még egy sorozat sem merült a női lélekben

Az HBO rátett egy lapáttal a rejtélyes gyilkosságokról szóló sorozatokra: a Hatalmas kis hazugságokban nem csak az elkövető, hanem az áldozat kilétét is homály fedi – a vicc az, hogy nem is ez benne a lényeg. A Reese Witherspoon és Nicole Kidman kaliberű sztárokat felvonultató széria készítheti a helyet a polcon az Emmy-díjaknak.









1080p: Tovább súlyosbodott függőségünk az év legjobb sorozataival

Mikor már azt hittük, a minden eddiginél nagyobb fordulatszámon pörgő sorozatipar elérte a csúcspontot, jött 2016, amikor olyan szériákon ámultunk, amelyek teljesen átalakították a tévés műfajról kialakított képünket. Felfedeztük a Vatikán titkos világát, az atlantai zeneipar útvesztőit, és együtt borzongtunk egy amerikai kisváros tinijeivel. Szerintünk ezek voltak 2016 legjobb sorozatai.



Az évezred legjobb sorozatai, 20. rész: Drót

Hasonlították orosz nagyregényekhez, görög drámákhoz, és hatása még évekkel a fináléja után is érezhető. A The Wire tévéképernyőn addig soha nem látott hitelességgel mutatta meg korunk válságtüneteit a bűnüldözésben, a politikában vagy az oktatási rendszerben. A Drót az 1080p Top 20 első helyezettje, tehát – szerintünk – az évezred eddigi legjobb sorozata. Talán a legfontosabb dolog, ami valaha a kisebb képernyőre készült.




Így hullik darabokra szó szerint egy család

Menő főcímet kapott a hamarosan a második évadával visszatérő magyar sorozat, az Aranyélet. A Miklósiék szétesését elég kifejezően bemutató képsorok alatt ezúttal Jónás Vera zenéjét hallhatjuk.



Mindenki nyugodjon le, az Aranyélet jobb, mint valaha

Megtartották az Aranyélet 2. évadjának premierjét, mi pedig már három rész alapján mondjuk azt, megérte várni a legjobb hazai sorozat folytatására. A rendszerváltási retró és az új főszereplő is telitalálat, miközben Miklósiék minden korábbinál mélyebbre süllyednek.


Isten óvja a világot egy ilyen pápától!

Cigit szívó, kólázó pápa, okostelefonfüggő, fociőrült bíboros a világ legpatinásabb díszletei között – ahogy arra számítani lehetett, Az ifjú pápa című sorozat humorral és élénk fantáziával mutatja be a Vatikán belső életét, de azért komoly kérdéseket is feszeget. Jude Law és Diane Keaton is a legjobbját nyújtja a látványban a Fargót, történetben a House of Cardsot idéző szériában.