#háziorvosi praxis









„Végignézem, ahogy meghal a néni” – Egy háziorvos drámai beszámolója

El se jutnak az életmentő vizsgálatokig, a recepteket nem tudják kiváltani, az állami egészségügyi intézményekről pedig sorra pattannak le a falvakban élő betegek. Sokan közülük úgy halnak meg, hogy még az ellátórendszer kapuján sem jutnak be. Egy vidéki, néhány ezres település perspektívájából még a sokat szidott, hosszú várólistákkal dolgozó nagyvárosi egészségközpontok pácienseit is lehet irigyelni. Egy kistelepülés háziorvosa kipakol.


Alig kellenek valakinek az üres háziorvosi praxisok

Hiába csábították többmilliós vissza nem térítendő támogatással a háziorvosokat az évek óta üresen álló praxisokba, azok negyedére sem jelentkeztek. Az október végi pályázati határidőig mindössze 46 pályázat érkezett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz – írta a Világgazdaság pénteken.




Seres: Beteg, ellátás

A távozó doktorok közül a második helyen a háziorvosok állnak, a döntéshozókat azonban nem ez, hanem a "kultúraváltás" érdekli.




Vas megyében is üresen állnak háziorvosi praxisok

Egyre több az üresen álló, betöltetlen háziorvosi praxis Vas megyében. Az alapellátásban dolgozó orvosok átlagéletkora 55-60 év között van, sokan abbahagynák a praktizálást, de nem tudják eladni a praxisukat, mivel nem kell senkinek.


VG: kamatmentes hitelt kapnak praxisvásárlásra a háziorvosok

Ismét felértékelődhet a háziorvosi szakma, ha a kétmilliárd forint induló tőkével létrehozandó praxiskezelő központ kamatmentes hitelt ad a praxisvásárlásra, emellett szabályozza a szükséges és a tb által finanszírozható háziorvosi szolgáltatások körét - írta pénteki számában a Világgazdaság.


Hitelt ad a kormány az orvosoknak

Kamatmentes hitellel segítené a fiatal orvosok praxisvásárlását a kormány és tudatosabbá tenné a gyógyszerfogyasztást, többek között erről döntött szerdai ülésén a kormány. Átalakítják a gyógyszertámogatást is.


Állami pénzből vehetnének magánpraxist a háziorvosok

Már évek óta szorgalmazzák a háziorvosok, és az orvosi kamara is, hogy létrejöjjön egy praxisalap, amellyel kivásárolhatnák a nyugdíjba menő kollégákat. Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság állítólag egy erről szóló koncepciót hamarosan a kormány elé visz. Ők úgy számolnak: 1,5-2 milliárd forintos lenne az alap. Egy átlagos praxis ma nagyjából tízmilliót érhet.


Több pénzt kaphatnak a háziorvosok

Hatályba lépett április elsején az új háziorvosi indikátorrendszer, így emelkedhet a háziorvosok bevétele, és magasabb színvonalú lehet az ellátás - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság hétfőn.