#határidő










"Lejárt a határidő!" – A nyugdíjasokat figyelmezteti a BKK

Március 31-én lejárt a nyugdíjasbérlet-igazolványok meghosszabbításának határideje. Akik ezt idáig elmulasztották, haladéktalanul tegyék meg – figyelmeztet a BKK. Április 1-jétől ugyanis a 65 éven aluli nyugdíjasok már csak az idén érvényesített bérletigazolvánnyal vehetik igénybe a szolgáltatásokat.







Közeleg a pénztárgép-megrendelések beszerzésének végső határideje

A jogszabályi előírás alapján hétfőig valamennyi pénztárgépcserére kötelezett kisvállalkozónak rendelkeznie kell a pénztárgép beszerzésére vonatkozó szerződéssel, illetőleg a pénztárgép forgalmazója által visszaigazolt megrendeléssel - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.


Fontos határidőre figyelmeztet az agrárgazdasági kamara

Az adategyeztetés és a tagdíjbevallás határideje 2013. július 31-én lejár – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Az erről szóló szerdai közlemény szerint az eddigi adatok alapján magasan az átlag feletti arányban tettek eleget kötelezettségüknek Vas, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében. A bevallók közül az őstermelők voltak a legaktívabbak.