Jól megszívatta az LMP új társelnökét a közrádió
Behívták reggel, aztán lemondták az interjút. Hadházy háborog, hogy nem tudták időben elérni. Ez kerül 100 milliárdjába az adófizetőknek?
Behívták reggel, aztán lemondták az interjút. Hadházy háborog, hogy nem tudták időben elérni. Ez kerül 100 milliárdjába az adófizetőknek?
hvg.hu
Az LMP maga készül a következő választásokra, nem kíván más parlamenti párttal szövetkezni - közölte Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke, miután a párt kongresszusán megerősítették korábbi szövetségi politikájukat.
MTI
Schiffer András megürülő társelnöki és képviselői posztjára is Hadházy Ákos az egyetlen jelölt. A trafikmutyi leleplezésében szerepet játszó szekszárdi állatorvos programjának egyik prioritása a kormányváltás. Július 16-án szavazhatnak róla a pártban.
MTI
A trafikmutyit leleplező volt fideszes állatorvos, az LMP antikorrupciós szóvivője indul a párt társelnöki posztjáért.
MTI
Az LMP panaszt fog tenni azzal kapcsolatban, hogy az Elios ellen megszüntették a nyomozást.
hvg.hu
És azt is bejelentette, hogy a LMP önállóan indul a 2018-as választáson.
MTI
A Korrupcióinfó ezúttal 9 milliárdos egészségügyi beszerzés után kutatott.
hvg.hu
Az MNB-nek azért van ennyi pénze, mert a devizahitelek forintosításán rengeteget kerestek, ezt a pénzt a devizahitelesektől vették el - mutatott rá Hadházy Ákos.
hvg.hu
Egészen különös indoklással állapította meg a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy a hangfelvétellel bizonyítható szekszárdi trafikmutyi ügyében nem volt trafikmutyi. Az ügyészség szerint Horváth István polgármesternek nem is volt listája a pályázókról, bár felolvasta a nevüket, és az végképp nem bizonyítható, hogy bármi behatása lett volna a trafikpályázatok elbírálására.
hvg.hu
Tanácsadók vittek tízmilliókat a rugalmas foglalkoztatás bevezetésére szánt pénzből - mondta Hadházy Ákos LMP-képviselő
MTI
Horváth István korábban Szekszárd fideszes polgármestere volt, ám a trafikbotrányt követően nem ő indult a városvezetői tisztségért a pártból. Felesége Bikácson nyert el árverés útján egy jó fekvésű 3,1 hektáros állami területet.
hvg.hu
Dézsmálják az egyetemek kutatási pénzeit Hadházy Ákos szerint.
hvg.hu
Az LMP úgy látja, kizárólag a pénz elköltése, "lenyúlása" miatt kellett minden egyes járásnak egyenként 13 millió forintért esélyteremtő programot készíttetnie. A párt antikorrupciós szakszóvivője szerint erre utalnak a szinte megegyező programok vagy azok az esetek, amikor a forrásokat "megették".
MTI
Visszautasítja az Oktatási Hivatal az LMP politikusának, Hadházy Ákosnak az állításait, szerintük teljes ellenzéki letámadás zajlik az oktatás terén. Hadházy szerint a hivatal tudatosan folyatta el az oktatási reformra szánt forrásokat alibicégeken keresztül, a hivatal szerint viszont minden rendben volt.
hvg.hu
hvg.hu
OS
A kormány az oktatásban azért vezetett be ostoba tantervet, adminisztrációs terheket és minősítési rendszert, hogy ellophassa az azok elkészítése után felvehető uniós forrásokat – állítja Hadházy Ákos LMP-s politikus, a trafikbotrány leleplezője.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Félmilliárdos állami megbízást kapott egy egyszemélyes vállalkozás, 25 millió ment el egy 9 hónapos helyiségbérlésre – ilyen korrupciógyanús eseteket mutat majd be csütörtöki sajtótájékoztatóján a trafikbotrányt leleplező LMP-s Hadházy Ákos.
hvg.hu
Volt itt minden a héten, Orbánról leszedték a keresztvizet, aztán kiderült, hogy a kormány eldugott egy tanulmányt az áfacsalásokról, mindenkit felmentettek az iszapkatasztrófa-perben, az LMP pedig nekiveselkedett a kormánypárti korrupció leleplezésének. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója tippekkel.
hvg.hu
A Miniszterelnökség szerint bűncselekménynek minősül, ha Hadházy Ákos, az LMP politikusa valóban tudott korrupciógyanús ügyekről, és mégsem tett feljelentést. Az LMP pedig ez esetben bűnpártolást követ el.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az LMP-s korrupcióinfó első nyilvánosságra hozott dokumentuma az uniós pénzek kreatív lehívásáról szól.
hvg.hu