#Hadházi László


Duma Aktuál: Minden idők legnyomorultabb szexbotránya

2019 a szexbotrányok éve volt: Wittinghof, Borkai, majd közvetlenül karácsony előtt a DK-s Gréczy Zsolt égette meg magát nem nyilvánosságnak szánt képsorokkal. De az ellenzék ebben a műfajban is alulteljesít – ahogy az kiderült a Dumaszínház humoristáinak szakszerű elemzéséből.





A háttérhatalom sem tudta elhallgattatni őket – kimaradt jelenetek a Duma Aktuálból

Néhány poént még nem mutattunk meg a Duma Aktuál őszéből, de most az élő műsor hangulatát idéző videóban szedtük csokorba a kimaradt jeleneteket. Kikapcsolódó tévé sem akasztotta meg az előadást (sőt viccesen jöttek ki belőle), rendezői változatot készítettek Tüttő Kata kampányvideójához és Chewbaccával tarkított történelemtesztet is összeállítottak.















Az ilyenek miatt ábrándultunk ki a magyar filmből

A stand-uposokról szóló Dumapárbajban minden megtalálható, ami azokban a magyar "vígjátékokban", amik miatt leszoktunk a hazai filmekről. Az elképesztően bugyuta történet mellé kínosan humortalan párbeszédek társulnak, mindezek Hadházi László és Kiss Ádám szájából - és még az olyan nagyszerű színészek sem menekülnek a ragadós gagyiság elől, mint Eszenyi Enikő.