A DK elnöksége kizárást célzó etikai eljárást kezdeményezett Leel-Őssy Gábor ellen. A DK-alapító politikus korábban Gyurcsány Ferencet kritizálta. A kezdeményezés szerint kijelentései „sértették a párt egységét”.
"Magára valamit adó ember szerintünk undorral elfordul egy ilyen laptól" - írja Gyurcsány Ferenc Facebook-posztjában, majd a 444-et politikai ellenfélnek nevezi.
A 444-en Gyurcsány Ferencről jelent meg egy véleménycikk, amely annyira kiborította a Demokratikus Koalíció holdudvarát, hogy a 444-előfizetések lemondására szólították fel olvasóikat.
Népszerű budapesti polgármesterek léptek volna szövetségre annak érdekében, hogy eltávolítsák maguktól Gyurcsányékat, a szövetség neve Vadvirágos Budapest lett volna. Van forrás, aki szerint Karácsonynak ez lett volna az utolsó esélye, hogy leszakadjon a DK-ról.
A Demokratikus Koalíció elnöke és elnöksége folytatja a munkát – jelentette be Gyurcsány Ferenc, közölve azt is, hogy ő nem mond le posztjáról a június 9-i választási eredmények után. Úgy fogalmazott: „Sokkal többen adták fel már eddig is, mint szabadott volna.”
Bár már a múlt héten is elterjedt a pletyka, hogy az elnökségnek bejelentette lemondását Gyurcsány Ferenc, akkor a DK-ban ezt a hvg.hu-nak cáfolták. Most viszont videóüzenettel készül a pártelnök, így délután kettőkor kiderül, milyen – akár személyes – tanulságokat vont le a választási eredményből.
Az MSZP volt elnökeként Lendvai Ildikó elvárhatónak tartaná, ha a DK-t vezető Gyurcsány Ferenc más pártokhoz hasonlóan levonná a júniusi választás tanulságait.
A "régi ellenzék" "a 2022-es újabb kudarc után sem tudott érvényes és értelmezhető alternatívát nyújtani a rendszert régebb óta gyűlölő vagy attól mostanában elfordult, kiábrándult választók tömegeinek", írja szerzőnk, aki szerint "a Momentum és a Tisza Párt csendes egymásra találása jót tenne mind a két félnek". Vélemény.
A február elején kirobbant kegyelmi botrány óta a Magyar Péter körül zajló történések határozták meg a magyar politikát és a június 9-én tartott választások kampányát. Magyar fellépése bátorságot, dinamizmust, növekedést mutatott, Orbán Viktoré óvatosságot, elfáradást, visszaszorulást. A szokatlan kormánypárti dominanciavesztés eredménye, hogy a Tisza Párt csaknem 30 százalékos eredményt ért el az EP-választáson, és 2026-ra a Fidesz kihívójává válhat. Mi Magyar Péter titka, van-e egyáltalán? Somogyi Zoltán szociológus erre a kérdésre próbál válaszolni az alábbiakban.
A DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség sajtótájékoztatóján a DK elnökén felül beszélt az MSZP részéről Kunhalmi Ágnes és a szövetség listavezetője, Dobrev Klára is.
Alkalom szülte politikus állította feje tetejére az elmúlt hónapokban a pártok versenyét. Magyar Péter a vasárnapi voksoláson Orbán Viktor első számú kihívójává válhat. A Fidesz azonban roppant erőfeszítéssel bizonyíthatja, hogy a 2026-os legyőzéséhez ennél sokkal több kell.
Összekavarta a képet Magyar Péter, aki most meg tudja mondani, mi lesz négy nap múlva este, az valószínűleg a Teremtő úristennél is bölcsebb - mondta Gyurcsány Ferenc a hvg.hu-nak Érden tartott kampányeseményén. Itt a Demokratikus Koalíció elnöke arról is beszélt, hogy Magyarország szerinte sosem lesz kétpárti rendszer, és ahol arra is rájöttünk, hogy mi a közös benne és a Tisza Párt elnökében.
Magyar és Gyurcsány kölcsönösen osztják egymást. Előbbi azt akarja elhitetni, hogy a DK elnöke a rendszer része, utóbbi pont Magyarról állítja ezt. A kampányhajrában ez az összecsapás mégis mindkettőnek jó lehet a saját táboruk stabilizálására.
A DK elnöke úgy látja, Magyar Péter jelöltjei nem tévék, amik garanciásak és ha nem válnak be, vissza lehet őket vinni a boltba. Magyar Péter maga pedig nem vezetett még egy falut sem, ő nem biztos, hogy rábízná az országot. Akkor már inkább az unokatestvérére.