#gólyatábori nemi erőszak

Ceglédi: A kényeskedőkről

Az erőszak nem akkor kezdődött, amikor Soma megmarkolta a 19 éves egyetemista lány nyakát Fonyódligeten, hogy kiszorítsa belőle a levegőt.




9 évet kapott a gólyatábori erőszakoló, máris fellebbezett a súlyosabb ítélet ellen

Másodfokon kilenc évet kapott az a férfi, aki tavaly megerőszakolt egy lányt az ELTE fonyódligeti gólyatáborában. A megyei bíróság ugyanis egy további, külön bűncselekménynek vette, hogy végig fotózta is áldozatát az erőszak alatt, a hvg.hu információi szerint több mint 550 felvételt készített. Így halmazati büntetésként súlyosbították a korábbi ítéletet, ami ellen rögtön fellebbezett is a fotós, vagyis tovább folytatódik az ügy az ítélőtáblán.


Rétvári azt ígéri, biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok

Az Emmi államtitkára szerint biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok, ugyanis egy módosítással ezentúl a gólyatábor szervezője személyesen felel a táborért, az ott megrendezett programokért. A szervezőnek a neve, telefonszáma nyilvános, ezeket az adatokat a rendezvényi felhívásban fel kell tüntetni, valamint az egyetem rendelkezésére is kell bocsátani.



Nem sértett emberi méltóságot a Maksa-híradó a Médiatanács szerint

A Médiatanács szerint az emberi méltóság alapvető értéke nem sérült, a médiatartalom abszurd jellege a nézők számára kiderült a Maksa-híradó szilveszteri műsorában, amikor is a humorista azzal viccelődött, hogy az ELTE előtt magányos nők várakoznak, abban reménykedve, hogy megerőszakolják őket. A hatóság csak a korhatár-besorolást kifogásolta. Elmarasztalták a VV7-et is.


Vádat emeltek a fotós ellen a gólyatábori nemi erőszak miatt

Szexuális erőszak bűntette miatt vádat emelt a Fonyódi Járási Ügyészség a fonyódligeti gólyatáborban történt bűncselekmény miatt, az ügyészség börtönbüntetés kiszabását indítványozta – közölte Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze pénteken.


"Arra gondoltam közben, hol fog elásni" – megszólal a gólyatábori erőszak áldozata

El sem akart menni a gólyatáborba, úgy kellett rábeszélni azt a 19 éves egyetemista lányt, akit tavaly nyáron az ELTE gólyatáborában megerőszakoltak és megvertek. Nem hibáztatja se a HÖK-ös szervezőket, se az egyetemet, ahol napszemüvegben kezdte meg a tanulmányait, mert nem akarta, hogy lássák a fojtogatástól bevérzett szemeit. A hvg.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, kihívóan volt-e öltözve azon az estén, és milyen volt a családjának élőben végighallgatni, ahogy a vele történtekkel poénkodnak a rádióban.




Erőszak a gólyatáborban: az eltiltott HÖK-vezér háborog az eltiltás miatt

Az ELTE tanító- és óvóképző kar (ELTE TÓK) korábbi hallgatói önkormányzati elnöke, Galántai Tamás szerint az intézmény fegyelmi bizottsága nem tudott elfogulatlan döntést hozni abban az ügyben, amelyben őt tiltották el két évre, miután a tavaly nyár végi gólyatáborban történt erőszak elkövetőjét annak ellenére foglalkoztatta, hogy tudott korábbi zsarolásáról.



Egyre csak jönnek a panaszok az iskolákból

Nem tapasztalt változást az iskolai agresszió területén az oktatási jogok biztosa a tavalyi évben. Erről Aáry-Tamás Lajos beszélt hétfőn az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt, ahol szólt arról is, hogy a gólyatábori vizsgálat gyakorlatilag kész van, a formába öntés van hátra. Szólt a 16 óráig tartó iskolai bent tartózkodásról is: ez az első időszakban nem okozott gondot, de aztán ez a szabály szembement a tanárok kötelező 32 órájára vonatkozó előírással. "Árnyékban" maradtak a fogyatékos gyermekek, az új rendszer átalakításakor nem születettek meg a vonatkozó döntések, és ezért hátrányba kerültek.



Csak az erőszakolót nem büntette meg az ELTE

Az ELTE jogi karának tavalyi gólyatáborában nemi erőszakot elkövető hallgatónak azóta sem szűnt meg a hallgatói jogviszonya, tudta meg a Népszabadság. Az ügyet eltussoló idősebb hallgatókat viszont elmeszelte a Hack Péter által vezetett fegyelmi bizottság, mert az eltussolás nem évült még el az iskolai fegyelmi szempontjából.


Fellebbez az ELTE-ről elküldött HÖK-ös

Fellebbez az a hallgató, akit kitiltottak az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karáról, miután az intézmény kari fegyelmi bizottsága lefolytatta a fegyelmi eljárást a tavalyi gólyatáborban történt erőszakos cselekmények miatt – olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában.


Nemi erőszak: két HÖK-vezetőt elzavart az ELTE

Sajtóhírek szerint kizárt két joghallgatót, egyben HÖK-vezetőt az ELTE a tavalyi gólyatáborban történt nemi erőszakkal összefüggésben. Ez az az ügy, amelyről csak azután mert a sértett lány beszámolni, hogy idén tanévkezdéskor az ELTE tanítóképzőjének gólyatáborában is megerőszakoltak egy lányt.


"Elvárható, hogy ne keringjenek obszcén videók" – hogyan tovább a gólyatábori balhék után?

Hallgatói fórumot tartottak az ELTE ÁJK-n a gólyatáborokkal kapcsolatos botrányok és intézkedések megvitatására az egyetem és a hallgatók között. A fórumon megjelent az egyetem képviseletében Király Miklós, a kar dékánja és Nagy Marianna tanulmányi és oktatási dékánhelyettes. Egy, a fórumon jelen levő hallgató szerint a valós párbeszéd és az egyetem részéről felkínált együttműködési és kríziskezelési stratégiák megvitatása helyett az ügyben többé-kevésbé érintett hallgatók és a vezetés egymásra mutogatása zajlott.