#gazdaságpolitika



Volt KSH-elnök: Az Orbán-kormánynak befeküdve manipulálta a statisztikákat a hivatal

Mellár Tamás szerint a KSH vezetése az Orbán-kormány igényeit kiszolgálandó manipulált adatokat, egyebek mellett a szegénységi statisztikákat, de új módszertant kellene bevezetni és revíziót kellene végrehajtani az infláció és a GDP-számítás területén is. A KSH felső vezetését szerinte le kellene váltani, az új vezetőséget pedig az Országgyűlésnek kellene kineveznie.










Kétszer annyit költöttünk a gazdaságfejlesztésre, mint a balti államok, és nem értünk el vele semmit

Hiába az elmúlt évtizedek vaskos állami támogatásai és gazdaságélénkítési programjai, az elköltött, óriási összeg nem fordította érdemben termőre a magyar gazdaságot. Hogy hogyan változtathatna ezen a Tisza-kormány, arról Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet Gazdaságkutatási igazgatója beszélt a HVG New World Talks konferenciáján.





Visszatér a kata, áfa- és szja-csökkentés jön, és teljesen új költségvetés – bemutatta terveit Kármán András leendő pénzügyminiszter

Az új kormány még nyáron pótköltségvetést terjeszt be, a jövőben pedig ősszel készülnek majd a költségvetések, az eddiginél nagyobb tartalékokkal – mondta Kármán András, a Tisza-kormány leendő pénzügyminisztere bizottsági meghallgatásán, aki szerint továbbra is cél az euróbevezetés feltételeinek teljesítése 2030-ra. Az adórendszert is átalakítják, de nem azonnal: a különadók így egy ideig még maradnak, visszatér viszont a kata.


Kapitány István meghallgatása – felülvizsgáljuk Paks II.-t és a különadókat, semmilyen forrásról nem válunk le

Szijjártó Péter leköszönő külgazdasági miniszter, országgyűlési képviselő nem vett részt Kapitány István miniszterjelölti meghallgatásán. Kapitány a Tisza választási programját ismertette, konkrét ígéreteket nem tett. A Tisza 100 napos gazdasági programja a tájékozódás, a szerződések, lehetőségek átvizsgálása lesz.