#forint






Már 280-nál jár az euró

Erősödni kezdett a forint a kedvező befektetői hangulatnak köszönhetően. Az euró kurzusa ismét a 280-nál jár, míg a dollár a 200-hoz közelít.



Az euró 286 forint alatt reggel

Mérsékelten gyengült a forint az euróhoz képest, amely 286 forint alatt állt kedden reggel. A térségbeli devizák is gyengültek, de szintén alig tértek el a hétfő késő esti szinttől a londoni bankközi devizapiacon.


A lett IMF-csomagra várt a forint?

Stabil volt a forint a bankközi devizapiacon hétfőn. Az eurót 287 közelében jegyezték egész nap, miközben a dollár jelentősen erősödött a közös európai devizával szemben.



A balti szálon függ a forint, és még erősödik

Röviddel 8 óra előtt az euró 287,05 forintot ért a péntek késő esti 288,10 forint után (-0,36 százalék). A dollár 205,90 forintról 205,85 forintra gyengült (-0,02 százalék). Ugyanekkor az euró 0,03 százalékkal 26,951 cseh koronára erősödött, és 0,20 százalékkal 4,5434 zlotyra drágult.



Jó hangulatban gyengül a forint

Hiába teljesített pénteken jól a budapesti és a varsói tőzsde is, a hazai deviza – lengyel sorstársával együtt – gyengült, az euró árfolyama 290 forint fölött is körülnézett.








Kissé erősödött a forint

A forint kezdetben gyengült, majd kismértékben erősödött a bankközi devizapiacon. A főbb árfolyammozgató hírek a lett deviza leértékelése, és a dollár zuhanása voltak.