Török Gábor máris reagált arra, hogy Sulyok kiírta a választás időpontját
Kielemezte a választási dátumot a politikai elemző.
Kielemezte a választási dátumot a politikai elemző.
HVG
A két nemzet összecsapása a jövő évi világbajnokságon pont egybeesik a Pride-hétvégével, amit kihasználva a helyi szervezők a torna történetének első Pride-meccsévé nyilvánították a mérkőzést, még mielőtt tudni lehetett volna, hogy kik lépnek majd pályára.
HVG
Két olyan ország csapata fog játszani a Pride-hétvégén, ahol súlyos melegellenes törvények vannak.
HVG
A címvédő Ausztriával, Algériával és az újonc Jordániával került egy négyesbe.
MTI
Már Donald Trump is nagyon várja a világbajnokságot, szerinte ez lesz a történelem legnagyobb, legbiztonságosabb és legkülönlegesebb futballtornája.
MTI
Az osztrákoknak a magyarokkal ellentétben már nem kell több mint 40 évet várniuk arra, hogy részt vegyenek a világbajnokságon. Sétagaloppnak tűnt a csoportgyőzelem, de Bosznia-Hercegovina majdnem megtréfálta válogatottjukat. De csak majdnem. Azóta tart az örömünnep Ausztriában.
Nagy meccsekkel kecsegtethet egy Kanada-Skócia-Irán-Zöld-foki-szigetek csoport.
MTI
Több meccs, több csapat, azaz több bevétel – ez a nemzetközi foci üzleti modellje mostanában. Olyan csapatok is ott lesznek a világbajnokságon, amelyeknek eddig közük sem volt a vb-hez. Megnéztük, mit csináltak jól azokban az országokban, amelyek először jutottak ki, ahogy azt is, jó üzlet lehet-e felhigítani a mezőnyt.
Az amerikai elnök egymaga nem dönthet arról, hogy áthelyezzenek mérkőzéseket a jövő évi tornán, de nyomást gyakorolhat ennek érdekében „jó barátjára”, a FIFA-t irányító Gianni Infantinóra, és akár forrásokat is visszatarthat, hogy elérje a célját.
A labda külsején három szín dominál, a belsejében pedig egy 500 Hz-es chipet helyeztek el.
HVG
Őshonos amerikai állatok közül válogattak a szervezők.
MTI
Donald Trump azt ígéri, két héten belül dönt arról, hogy milyen irányban lép tovább az ukrajnai háború ügyében. „Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta a Fehér Házban pénteken.
HVG
A szövetség első számú jelöltje Claudio Ranieri volt, de ő nemet mondott.
MTI
Kétmillió külföldi látogatót várnak az Egyesült Államokba a jövő évi foci-vb-re, de sokakat eltántoríthat az utazástól az, ahogyan a Trump-adminisztráció az érkezőkkel bánik. Az elnök a legnagyszerűbb tornát ígéri megrendezni, miközben azt sem tudja, hogy az oroszok nem vehetnek részt rajta.
Ha tényleg így lesz, elégtételt vehet Kendrick Lamaron, aki a Super Bowlon szúrt neki oda.
hvg.hu
A zenekar énekese és menedzsere segít kiválasztani a műsor fellépőit.
HVG
Katarból tanulva a FIFA nem is próbálkozik Szaúd-Arábiában ezzel.
HVG
A FIFA-t nem hatották meg az emberi jogi szakértők kritikái.
hvg.hu
A 2026-os világbajnokságon már 104 mérkőzést rendeznek.
hvg.hu
A jelentést összeállító jogászok egyike a Szaúd-Arábia törökországi nagykövetségén brutális körülmények között meggyilkolt újságíró, Dzsamál Hasogdzsi özvegyének ügyvédje.
HVG