Vizes vb: nem sikerült eltalálni a világbajnok pólós nevét
A vizes vb megnyitójának fotóspróbáján készült képeket nézegetve bukkantunk a hibára.
A vizes vb megnyitójának fotóspróbáján készült képeket nézegetve bukkantunk a hibára.
hvg.hu
Március végéig kellett volna elindulnia, kedden sikerült élesíteni.
hvg.hu
Budapesten és Balatonfüreden is lesz szurkolói zóna a vizes világbajnokság, illetve az azt követő masters vb alatt.
hvg.hu
A női pólóválogatott játékosai a vizes vébé előtt Csernus Imre pszichiáter javaslatára egyenként papírra vetették, hogy mit fogadnak meg. A kézzel írt fogadalmakat közzé is tette a szövetség.
hvg.hu
Kinyitja az egyik kaput, majd a másikat, ügyesen lavírozik az érkező szerelvények között, majd becsukja a kapukat. Nehéz a dolga a kapuőrnek, és erre a feladatra nem is elég egy ember.
hvg.hu
Egy Fidesz-közeli vállalkozás nyerte el a vizes világbajnokság „gépjárművezetői és kapcsolódó szolgáltatásokra” kiírt közbeszerzését – írta a Magyar Nemzet.
hvg.hu
Igazán zavarba ejtő képek érkeztek a péntek esti megnyitó fotós főpróbájáról.
hvg.hu
Csapatot hirdetett a budapesti vizes világbajnokságra Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya.
MTI
Cáfolják a szervezők, hogy ne számítanának a magyar vizes sportok büszkeségeire.
hvg.hu
Még Seszták Miklóst is felháborította, hogy előbb rövid határidővel meghívták a nyitórendezvényre az elmúlt évtizedek úszólegendáit, majd kisvártatva visszamondták a szereplésüket. Később a szervezők jelezték: félreértés történt.
hvg.hu
A legnagyobb kedvenc Hosszú Katinka és a férfi vízilabda-válogatott. Előbbitől szinte mindenki aranyat vár, de a pólósok dobogós helyezése is borítékolható a hazai szurkolók szerint. Kenderesi Tamás rajongói leginkább fiatal lányok, míg Kapás Boglárka a férfiaknál befutó.
hvg.hu
Gigantikus tétel hiányzik a világbajnokság általunk ismert számaiból: nem szerepel az elektronika és az internetszolgáltatás költsége, amely több tízmilliárdos tétel lehet. Ez jó néhány kérdést fölvet, például a budapesti helyszíneken szolgáltatott ingyenwifiről.
hvg.hu
Rió bronzérmese első nagymedencés világbajnokságára készül, és minden addig hátralévő napot számon tart. Győzelemre készül, és úgy érzi, a hazai közönség szeretete inkább hajtani, mintsem hátráltatni fogja. Kenderesi Tamást a debreceni edzőtáborban értük utol.
A Magyar Honvédség látja el a Budapesten megrendezendő vizes vébé megvalósításához szükséges létesítmények őrzését és védelmét. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny hétfői számában jelent meg.
MTI
A sportolót edzés közben érte baleset. Kiderült az is, kik ugráltak az óriás ugrótoronyból.
hvg.hu
Napok vannak hátra már csak a megnyitóig, addig is röpködnek a százmilliók.
hvg.hu