#Fidesz








Gulyás Gergely lemondásához Orbán viselkedése és saját személyisége adhat értelmezést

Orbán Viktor Fidesz-elnök és a KDNP látványosan nem hozott áldozatot, nem tett szimbolikus lépést, sőt egyáltalán nem tett semmit sem azon a hétfőn, ami szerintük a „magyar demokrácia gyásznapja”, ez pedig új értelmezést adhat a politikai elemző szerint annak, miért is mondott le frakcióvezetői tisztségéről Gulyás Gergely. Virág Andrea úgy véli, nem látszik biztosan, hogy ki hozta meg a végső döntést a frakcióvezetői posztról.












Áder János szórakozott professzorként próbálta feltüzelni a tüntetőket, de ennél sokkal súlyosabb problémákkal is szembe kell néznie a Fidesznek

A Sándor-palota előtt tartott „tiszás önkény” elleni demonstráció bebizonyította, hogy a Fideszben még nem tudják, merre induljanak a katasztrofális választási vereség után. Ugyan az utcára vittek több ezer embert, de egyelőre nincs meg az az üzenet, amit hitelesen tudnának képviselni. Ezúttal pedig még Orbán Viktor – vagy egy másik vezető – is hiányzott.