Az ELTE akadémikus részecskefizikusa lehet a felsőoktatási államtitkár
Katz Sándor nem kommentálta a híresztelést, de nem is cáfolta azt.
Katz Sándor nem kommentálta a híresztelést, de nem is cáfolta azt.
HVG
Az első tanítási napon a portás nem akarta beengedni őket a Színház- és Filmművészeti Egyetem új épületébe, hiába mondták, hogy ők lesznek a hallgatók, és tanulni szeretnének. Klock-Balog Péter az SZFE állami einstandja utáni első új évfolyamra járt, ő hozta össze először a hallgatókat Vidnyánszky Attilával, végül a HÖK elnökeként próbálta megmenteni a hallgatók szerint politikai okból eltávolított tanárt. Interjú.
„Részemről nincs árokásás”, a lincshangulatban megfogalmazott ötletek pedig kockáztatnák azokat az eredményeket, amiket a Színház- és Filmművészeti Egyetem elért – mondja exkluzív interjúnkban Sepsi Enikő, aki 2023 óta az egyetem rektora. Új rektori pályázatot az ő beleegyezése nélkül nem lehet kiírni – hangsúlyozza az intézmény vezetője, aki úgy érzi: részben sikerült elérnie, hogy az egyetem teljesen politikamentes legyen.
A leendő miniszter kifejezetten kérte, hogy az új tárca nevében szerepeljen a gyermek szó.
HVG
Sok területen látványosan szűkre szabták az állami ösztöndíjas helyek keretét, másutt fölöslegesen túlméretezték azt, és csak a kormány kegyén múlik, hol igazodnak a valódi jelentkezési igényekhez. Ugyanakkor továbbra is óriási különbségek vannak a diplomák értékében.
Egy épület tetejéről zuhant le. Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
HVG
Továbbra is a gazdasági, a műszaki és az informatikai szakok a legnépszerűbbek, de évről évre bővül a képzési kínálat új, különleges képzésekkel is. Február 15-éig kell beadni a jelentkezéseket.
Székács Linda
Az intézmény vezetése elismerte, hogy tudatos döntés az alacsonyan tartott garantált alapbér.
HVG
A magyar egyetemek kétharmadában már működik mesterséges intelligenciával foglalkozó munkacsoport, de átfogó AI-stratégiája még az egyharmaduknak sincs. A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos irodája kutatás keretében vizsgálta a felsőoktatási intézmények AI-kompetenciáját, amelynek eredményeiről elsőként a HVG-nek számoltak be.
HVG
A pedagógushiány csökkentéséhez tudatosítani kellene a fiatalokban, hogy a tanári pálya egy nagyon szép, fontos, értelmes hivatás – állítja az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, korábbi köznevelési államtitkár-helyettes. Gloviczki Zoltán szerint égetően fontos átgondolni például azt is, van-e értelme az olyan oktatásnak, ami az általános iskola felsőtagozatában zajlik.
Az intézmény 30 százalékban maximálja a megbuktatható vizsgázók számát, és szankcionálja azokat az oktatókat, akik ennél több hallgatót küldenek újra vizsgázni.
HVG
Angolul, németül és magyarul továbbra is a megszokott rendszerben lehet tanulni, de a kisebb nyelvek esetén változás jön.
HVG
Miközben az összesített egyetemi rangsor egyfajta összképet ábrázol a felsőoktatási intézmények erősorrendjéről, a karok rangsora azt illusztrálja, mely karok a húzóágazatai egy-egy intézménynek, hol vannak a kiemelkedő oktatási műhelyek, hol találják meg a hallgatók a legnívósabb szakirányt.
HVG
A miniszter két pontot kifogásol igazán a stratégiában, de azt hosszan és hevesen.
HVG
Az egyetemek összetett ranglistája afféle „big picture”, amelyen a legerősebb szereplők az idén is a BME, az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem. A HVG most megjelent, Diploma 2026 kiadványában, ezen kívül sokféle metszetben, tömérdek mutató alapján rangsoroljuk az intézményeket, karokat, képzésterületeket.
hvg360
Lényeges különbségek vannak Európában a felsőoktatás állami támogatásában, ami kérdéseket vet fel az európai oktatási rendszerek hozzáférhetőségével, egyenlőségével és hosszú távú versenyképességével kapcsolatban. Hogyan alakítják a különböző jóléti modellek, költségvetési prioritások és politikai döntések a diáktámogatási politikákat az EU-ban? És hogyan viszonyul Magyarország más európai országokhoz?
EUrologus
Hamarosan megjelenik a HVG Diploma 2026 című kiadványa, amelyben a magyar felsőoktatási intézmények, karok, képzésterületek és a legnépszerűbb szakok legfrissebb rangsorait publikáljuk.
HVG
Hatalmas zűrzavarral indult a félév a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen. A hallgatók strukturális problémákra és a kari összevonások miatti zsúfoltságra panaszkodtak, most pedig már az intézmény vezetése ellen tüntetnek.
Horváth Csongor József
Látszólag kedvezőek az idei felvételi tendenciák, hiszen nőtt a jelentkezők száma, a tanárjelölt is több, ugyanakkor az egyszerűsített képzések, a mélyre vitt ponthatárok nem egyetemi színvonalat mutatnak.
Egyszerre áldás és átok a felvételi siker azoknak, akik valamelyik egyetemi városba költöznek: kollégium alig van, az albérleteket aranyárban mérik. HVG-Ténytár.
HVG