#fejlesztés


Gyorsforgalmiút-fejlesztés 3000 milliárd forintból

Rövidesen a kormány elé kerül a használatarányos útdíj bevezetése céljából kiírandó tender ügye – mondta Völner Pál államtitkár július 14-én az M0-s déli szakaszán a hárosi híd építkezésén. A Magyar Nemzet ismertette a következő évek gyorsforgalmiút-fejlesztési programot.



Munkahelyteremtő beruházás az EKO-TUR Kft.-nél

Több mint 100 millió forintos munkahelyteremtő beruházással bővíti tevékenységét a segesdi EKO-TUR Turisztikai és Kereskedelmi Kft.; egy lakatos- és porfestőműhely építéséhez a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pályázatán mintegy 19 millió forintot, uniós forrásból 42 millió forint támogatás nyertek el.



Néhányszor már kimúlt, most feltámad a villamosprogram

Kilenc évvel az első elképzelések megfogalmazását követően készülhet el az 1-es és a 3-as villamosvonalak fejlesztése. A két, leromlott állapotú vonal rekonstrukciójára az elmúlt években számtalan terv készült, s persze ez sem akkor, úgy, és annyiért valósul meg, mint korábban tervezték.



Többmilliárdos fejlesztés a tatabányai kórházban

Uniós pályázati támogatással két új, fekvőbeteg-ellátó osztályoknak helyet adó épületszárnnyal bővítik a tatabányai Szent Borbála Kórházat, egyúttal felújítják az intézmény 1980-as években épült központi tömbjét - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke.





Uniós támogatással turisztikai fejlesztések Gorsiumban

Európai uniós támogatással valósítanak meg több, a régészeti park vonzerejét növelő turisztikai célú fejlesztést a táci Gorsiumban; a mintegy 860 millió forint értékű projekt 85 százalékát pályázaton nyerte el a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága.


Hétmilliárd forintot költ fejlesztésre a Magyar Cukor Zrt.

Csaknem hétmilliárd forintot költenek fejlesztésre a Magyar Cukor Zrt.-nél a következő években, a kaposvári cukorgyárban július közepén a nyerscukor-finomítás is beindul a cukorpiaci helyzet enyhítésére - mondta Hájos László, a vállalat vezérigazgató-helyettese az iparág szereplőinek tanácskozásán Tihanyban, pénteken.


Fejlesztik a 112-es segélyhívót

Hamarosan elkezdődik a 112-es segélyhívó fejlesztése, így csökkenhet a kapcsolási idő, és kiépülhet a helymeghatározó rendszer is - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kormányzati kommunikációs államtitkársága.


Pornópénzből épül Budapest leendő szuperluxus-áruháza

A webes fejlesztéseiről ismert magyar Docler csoport az interaktív pornó után most a konszolidált luxus felé tapogatózik - írja az index.hu. Igaz, még nincsenek meg a műemlékvédelmi engedélyek ahhoz, hogy az Andrássy út 19 alatt található, 1881-ben épült bérpalotát, ötmilliárd forintos befektetéssel átalakítsák, de már kérelmezték azokat - jelezte a hírportálnak Magyari Tamás, a projekt kitalálója.


Szuperszámítógépet kapott a Debreceni Egyetem

A világ 165. legerősebb szuperszámítógépe jön létre a NIIF Intézet vezetésével hazánkban. Budapest mellett három kiemelkedő egyetemváros, Debrecen, Pécs és Szeged kutatási lehetőségei bővülnek a hazai informatikai fejlesztések között is egyedülálló projektnek köszönhetően.


Elektronikus védelmi rendszer a falusi pénzintézetekben

A bűnmegelőzést is szolgálja az a fejlesztés, amelyet a Savaria Takarékszövetkezet fiókjaiban végrehajtottak - hangoztatta Halmosi Zsolt dandártábornok, Vas megye rendőr-főkapitánya a pénzintézet Gencsapátiban lévő fiókja új védelmi rendszerének csütörtöki bemutatóján.


Iszapömlés: újabb nagyteljesítményű nyomószűrőket állítanak üzembe a Malnál

Végső fázisához érkezett az úgynevezett száraz technológia bevezetése a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai gyárában; az új, nagyteljesítményű nyomószűrők üzembe állításával a gyár szűrőkapacitása százötven százalékra emelkedik, és megszűnik a vörösiszap gipsszel történő semlegesítése - mondta az állami felügyelet vezetője csütörtökön az MTI-nek.


Törvénnyel kellene védeni a Velencei-tó értékeit

A legmagasabb jogszabályi szinten kell védeni a Velencei-tó értékeit, s gondoskodni a fejlesztéséről, ezért szükség lenne a Velencei-tó törvény megalkotására - véli L. Simon László (Fidesz), a terület fideszes országgyűlési képviselője.