Kiderült, egy év alatt mennyi szemetet termelünk
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az uniós átlagnál kevesebb az egy főre jutó hulladékmennyiség.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon az uniós átlagnál kevesebb az egy főre jutó hulladékmennyiség.
hvg.hu
Akár gond is lehet az uniós támogatásokkal, amelyek elosztása itthon is vitákat kavar. A magyar minimálbér továbbra is az utolsók között az EU-ban, de az MNB nem aggódik, szerinte jó irányba haladunk. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
Az Európai Unió gazdasági teljesítménye 6,4, az eurózónáé 6,8 százalékkal esett vissza 2020-ban. Ez súlyos recesszió, de az utolsó negyedévnek köszönhetően kisebb, mint amekkorára a szakértők számítottak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az elmúlt évtizedben jelentősen kevesebb szándékos emberölés történt az EU-ban és csökkent az öngyilkosságok aránya is. Mindkét téren azt figyelhetjük meg, hogy az északi államokban lényegesen rosszabb a helyzet, míg a napsütötte déli országokban 100 ezer lakosra számottevően kevesebb erőszakos halál jut.
Uniós szinten a bolgároknál a legrosszabb a helyzet.
hvg.hu
Megkérdezték szerte az EU-ban, kit, mennyire zavarnak a szomszédok és az utcáról beszűrődő zajok.
hvg.hu
A magyar háztartások az összes kiadásuk 2,9 százalékát költötték alkoholra.
hvg.hu
Az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás tekintetében továbbra is a sereghajtók között vagyunk az EU-ban.
hvg.hu
Magyarország mindössze a GDP 16 százalékát fordítja szociális támogatásokra.
hvg.hu
Annyi laptopot rendeltek az uniós tagországok, mint még soha.
hvg.hu
Hatalmas lemaradást kell ledolgozniuk a közép-kelet-európai államoknak a szociális kiadások, azon belül a családtámogatások terén. Abszolút értékben ezek az országok még mindig lényegesen kisebb támogatást tudnak nyújtani, ugyanakkor ha a GDP-jükhöz arányosítjuk ezeket a számokat, akkor már az uniós átlag közelében járnak.
Érdekes összehasonlításokat közöl a vezess.hu az uniós statisztika alapján.
hvg.hu
Ha munkaidőről van szó, rugalmasság tekintetében az utolsó három uniós ország között van Magyarország az Eurostat szerint.
hvg.hu
Hiába nőtt a magyar munkanélküliség, a legtöbb európai országhoz képest jól álltunk a járvány második hulláma előtt.
hvg.hu
Spanyolországban és a Franciaországban a legjobbak a kilátások.
hvg.hu
Az Európai Unióban az ötödik legrosszabb helyzetben van Magyarország az öngyilkosok arányát nézve. Akadnak helyek az országban, ahol feltűnően rossz a helyzet.
hvg.hu
A magyar gazdaság 14,5 százalékkal zsugorodott a második negyedévben, a foglalkoztatottak száma 5,3 százalékkal csökkent. Mindkét adat a harmadik legrosszabb az unióban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
EUrologus
Közép-Európában nőnek a leginkább az árak, de Magyarországon még annál is nagyobb a drágulás, mint a környező országokban.
hvg.hu
2017-es adatok szerint az Európai Unión belül nálunk halnak meg a 75 év alatti korosztályból a legtöbben olyan betegségekben, amelyek egyébként megelőzhetők vagy gyógyíthatók lettek volna, ha időben kezelik azokat.
hvg.hu