#EUobserver

EUobserver-vélemény: Mérföldkő lehet az EU bíróságán ma induló per a Fidesz "gyermekvédelmi" törvénye ügyében

Itt a lehetőség, hogy Európa megállítsa a melegellenes erőszakot és tekintélyelvűséget, amit – Putyin áldásával – a magyar kormányfő szabadított rá a földrészre, miután jó 3 éve jóváhagyta a jogszabályt a homoszexualitás népszerűsítésének tilalmáról – írja Esther Martinez és Alejandro Menéndez, az LMBT-jogokkal, valamint a jogállammal foglalkozó RECLAIM civil csoport igazgatója, illetve jogi tanácsadója. Előbbi mozgósított 16 kormányt, hogy kapcsolódjanak be az eljárásba.


Meg lehet szüntetni Orbán EP-frakcióját – állítja négy tekintélyes nyugati értelmiségi

Az EU-nak elvileg csak demokráciák lehetnek tagjai, ám Magyarország már nem demokratikus, és más államokban is veszély fenyegeti a jog uralmát, márpedig ez aláássa a demokráciát az egész Unióban – állapítja meg az EUobserveren megjelent tanulmányában John Morijn, Kim Lane Scheppele, Laurent Pech és R. Daniel Kelemen.








EUobserver-kommentár: Autokraták elveszthetnek választásokat, ám ez még nem ok a fellélegzésre

A hibrid rendszerek simán átmehetnek kifejlett autokráciába, de az sem kizárt, hogy a választások révén demokratizálódnak, írja az EUobserveren megjelent vendégkommentárjában Michael Meyer-Resende, a Berlinben működő független nemzetközi civil szervezet, a Democracy Reporting International igazgatója.