Halálos baleset Esztergomban
Egy nő meghalt, ketten megsérültek, miután két autó összeütközött Esztergomban szombat délután - közölte a rendőrség honlapján.
Egy nő meghalt, ketten megsérültek, miután két autó összeütközött Esztergomban szombat délután - közölte a rendőrség honlapján.
MTI
Másfél hónap van a Piliscsaba és Esztergom közötti felújított vasútvonal műszaki átadásáig. A pályán végighaladt az első szerelvény, egy Desiro motorvonat. A 2-es vonal ezen szakasza korábban tele volt lassújelekkel, most azonban van olyan része, ahol 100 kilométer/óra sebességre is felgyorsíthatnak a vonatok.
MTI
Esztergomban jövő hétfőn kikapcsolják a közvilágítást, mert az önkormányzat idén még nem fizetett a szolgáltatásért – közölte a szolgáltatást végző és felszámolás alatt álló TIVI Kft. felszámolóbiztosa, Schuszter Zsófia pénteken.
MTI
Vádemeléssel zárta a rendőrség a nyomozást azzal az esztergomi nővel szemben, aki tavaly ősszel szabadon engedte kutyáját, ami rátámadt négy emberre, köztük egy 11 éves kisfiúra.
HavariaPress
Kedden megindulhat a vasúti közlekedés Komárom és Almásfüzitő, valamint Komárom és Esztergom között.
HavariaPress
A Fidesz-frakció tévedésből a polgármester javaslatát szavazta meg Esztergomban.
MTI
A helyi védelmi bizottság döntése alapján az esztergomi Prímás-szigetről az árvíz miatt kitelepített 45 ember szerdán délután visszatérhet otthonába - közölte a megyei kormánymegbízott az MTI-vel.
MTI
Esztergomban csak a Prímás sziget fertőtlenítése után térhet vissza az otthonába 45 ember. A munkálatok várhatóan szerda délutánra befejeződnek - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden az MTI-t.
MTI
A Piliscsaba-Esztergom vonalszakasz befejező munkálatai ellenére június 14-e után is fenntartja az átszállás nélküli autóbuszos vonatpótlást a teljes útvonalon a MÁV-Start a nyári időszakban - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. csütörtökön az MTI-t.
MTI
Az árvízi veszélyhelyzet miatt a munkák zavartalan folytatása és a biztonságos repülések érdekében továbbra is légtérhasználati korlátozás van érvényben az Esztergom és a déli országhatár közötti Duna szakasz mentén - közölte Farkas András, a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalának vezetője.
MTI
Mi lesz a sok százezer fertőző homokzsákkal? Ki segít az eltakarításban? Mennyiből lehet helyrehozni a feltörő víz miatt végleg gallyra ment szennyvízhálózatot? – az áradás elvonulásával már ilyen kérdésekkel küzdenek a Duna felső szakaszán élők. Az egyik polgármester utólag kéri számon a hiányos tájékoztatást, egy szentendrei fogadóban a szállóvendégek takarítanak lelkesen, a megértő menyasszony nem bánja az elmosott esküvőt. Körkép ár után.
Kedden reggel hat órától újra elindítja a hétfőn leállított termelést a Suzuki esztergomi gyárában - mondta el az MTI-nek a vállalat kommunikációs vezetője.
MTI
Esztergom térségében minden érintett településen biztosított az ivóvízellátás és a szennyvízelvezetés, a Prímás-szigeten található parti szűrésű kutak a várható vízállásrekord ellenére is biztonságban vannak – mondta az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. szolgáltatás- és környezetvédelmi vezetője péntek reggel.
MTI
Teljes szélességében lezárták a 11-es út Esztergomtól Dömösig tartó szakaszát, ezért Dömös és Pilismarót csak erdei úton közelíthető meg – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-vel csütörtökön.
MTI
Esztergomban, a Prímás-szigeten megszüntették az áram- és a vízszolgáltatást az árvíz miatt. Megkezdik a sziget átvizsgálását, hogy senki ne maradjon a területen – közölte a katasztrófavédelem esztergomi szervezetének vezetője csütörtökön az MTI-vel.
MTI
Mintegy 40 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt Esztergomban a Prímás-szigetről - tájékoztatta a megyei kormánymegbízott szerdán az MTI-t. Komárom-Esztergom megyében Komáromban, Almásfüzitőn, Dunaalmáson, Neszmélyen, Táton, Esztergomban, Pilismaróton és Dömösön folyik az árvízvédelmi védekezés.
MTI
A Duna magas vízállása miatt bizonytalan ideig szünetel a vonatközlekedés Komárom és Esztergom között.
HavariaPress
A Duna emelkedő vízszintje miatt Komárom-Esztergom megye néhány településének alacsonyabban fekvő területein sor kerülhet a lakosság időleges kitelepítésére – mondta Komárom-Esztergom megye kormánymegbízottja kedden.
MTI
Németországban már megdöntött egy fél évezredes rekordot a Duna vízszintje, és a magyarországi szakaszon is meghaladhatja a valaha mért legmagasabb szintet. A folyó mellett élők rutinosan készülnek az árvízre, ami főleg a Szigetközben okozhat gondot, illetve ott, ahol építkezések miatt megbontották a gátakat. Az áradás az új katasztrófavédelmi rendszer vizsgája is lehet. Kiderül például, használhatók-e az egyenruhába bújtatott civil osztagok.
hvg.hu
Már 2008-ban mindenki tudta, hogy az önkormányzatok adósságát konszolidálni fogják – erről beszélt egy májusi testületi ülésen Esztergom korábbi polgármestere, Meggyes Tamás, akinek vezetésével a város 26 milliárdos adósságot halmozott fel. Az általunk megkérdezett önkormányzati vezetők 2008-ban nem tudtak ilyen közelgő fordulatról, de Meggyes szavai – és az azóta történtek – igazolhatják, hogy Orbán Viktor a 2006-os választások után eladósodásra biztatta a fideszes településvezetőket.
Kósa András