Ezeket a bankfiókokat zárja be az Erste
Közzétette az Erste azoknak a fiókoknak a listáját, amelyeket januártól bezár. A 41 bankfiókból 18 Budapesten található.
Közzétette az Erste azoknak a fiókoknak a listáját, amelyeket januártól bezár. A 41 bankfiókból 18 Budapesten található.
MTI
Két hitelintézetnél drágulnak az évváltáshoz közeli időpontban a szolgáltatások; januárban nem lesz díjemelési hullám, ugyanis a hitelintézetek többsége már év közben, az inflációval arányos mértékben emelte a lakossági folyószámlákhoz kapcsolódó tarifáit - írja pénteki számában a Világgazdaság.
MTI
MTI
Világgazdaság
A 2006-ban zárt körben kibocsátott svájcifrank-alapú kötvény kapcsán keletkező árfolyamveszteség megosztását kéri az Erste Banktól a hódmezővásárhelyi önkormányzat abban a levélben, melyet csütörtökön küldtek el Jelasity Radovan elnök-vezérigazgatónak.
MTI
Magyar bankok - a K&H Bank, FHB, az Erste Bank Hungary, MKB és a Budapest Bank - különböző besorolásait rontotta pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a devizaalapú hitelek okozta problémákra hivatkozva.
MTI
Átalakítják az Erste Csoport igazgatóságát, új kockázati igazgatót neveznek ki Magyarországon - közölte a bankcsoport.
MTI
A jövő év első hónapjaiban a dolgozók körülbelül 15 százalékától kénytelen megválni az Erste Bank Hungary Zrt. – jelentették be pénteken. Várhatóan 43 fiókot bezárnak. A nemzetgazdasági tárca péntek délelőtt közleményben jelezte, hogy nehezményezi a bank döntését.
privatbankar.hu
Hét magyar kereskedelmi bankot, a Magyar Fejlesztési Bankot, majd a fővárost is leminősítette a Moody's Investors Service, összefüggésben a magyar államadós-osztályzat csütörtök késő este bejelentett visszaminősítésével.
MTI
Érintés nélkül, kisebb összegeknél PIN-kód megadása nélkül is használható bankkártyákat bocsát ki az Erste Bank.
MTI
MTI
hvg.hu
Megkezdte működését az Erste Lakás-takarékpénztár Zrt., az Erste Bank Hungary Zrt. által 2 milliárd forintos alaptőkével alapított lakástakarék, amely a következő években 10-12 százalékos piaci részesedés elérését célozta meg - közölte Sztanó Imre, a bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.
MTI
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete megtiltotta az Erste Bank végtörlesztési kérelmi nyilatkozatának használatát az ügyben indított vizsgálat végéig. Lehet ugyanis, hogy az űrlap törvénysértő.
MTI
Az osztrák Raiffeisen Bank International további jelenős tartalékképzéssel számol a magyarországi nehéz piaci környezet miatt, de ennek ellenére várhatóan nyereséges lesz az idén.
MTI
A kereskedelmi bankoknál felkészültek a devizahitelek végtörlesztése miatti megnövekedett igények fogadására, de az első napon nem volt tömeges érdeklődés a lehetőség iránt.
MTI
Augusztushoz képest kicsit javult a magyar részvénypiac kilátásainak megítélése szeptemberben a német ZEW intézet és az Erste Bank legfrissebb felmérése szerint. A magyar részvénypiacnak azonban úgy sikerült hatalmasat esnie, hogy közben a szakemberek optimistábbak lettek a piac kilátásait illetően, a magyar gazdaság megítélése viszont botrányosan rossz - írja a Napi Gazdaság.
hvg.hu
Nem vonul ki Magyarországról az Erste Bank, az elnök-vezérigazgató, Andreas Treichl Napi Gazdaságnak adott nyilatkozata szerint azonban fejlesztési forrásaikat nem itthon fektetik majd be.
MTI
A hitelpiacot sújtó rendkívül kedvezőtlen gazdasági és szabályozási körülmények miatt az Erste Bank Hungary Zrt. október 1-jétől megszünteti együttműködését hitelközvetítő partnereivel, de nem vonul ki Magyarországról – erősítette meg a hitelintézet a Napi Gazdaság információját.
MTI
A Standard & Poor's (S&P) nemzetközi hitelminősítő szerint növelni kell a jelentős magyarországi kitettséggel rendelkező Erste és Raiffeisen osztrák bankcsoportok tőkeerejét.
MTI
A júliusi, első 50 százalékos tulajdonszerzés után az Erste Bank Hungary Zrt. megvásárolta a Magyar Factor Zrt. részvényeinek fennmaradó 50 százalékát is, így a faktor társaság 100 százalékos tulajdonosa lett - közölte a bank pénteken.
MTI
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Jonathan William Till, az Erste Bank Hungary kockázatkezelésért felelős vezérigazgató-helyettese - közölte a cég kedden.
MTI
Öt spanyol, két görög és egy osztrák bank bukott meg a stresszteszten - derül ki az Európai Bankhatóság (EBA) által pénteken nyilvánosságra hozott eredményekből. Az MTI információja szerint az OTP dobogós helyet ért el. A tesztben idén azt modellezték, hogy a bankok képesek volnának-e gazdasági visszaesés idején két éven keresztül 5 százalék felett tartani elsődleges alapvető tőkéjüket.
MTI
A várakozásoknál lényegesen alacsonyabbra csökkent a júniusi infláció az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik úgy vélték, hogy az árakat elsősorban az idényáras élelmiszerek és az üzemanyagok vitték lejjebb.
MTI