#énekkar

Ha boldog akar lenni, nyissa ki a száját!

Kotta és közönség nélkül, elsősorban a maga szórakoztatására énekli a világ legjobb popdalait egy kanadai kórus. A Choir!Choir!Choir! névre hallgató, folyton változó összetételű, több száz fős énekkar úgy énekel Beatles-, David Bowie- és Radiohead-számokat, hogy attól jó értelemben kirázza az embert a hideg. Ez a kórus sokkal több annál, mint egy szimpla közös éneklés.









Döntött a NEFMI a zene- és énekkarok támogatásáról

Idén 1175,9 millió forint költségvetési támogatást kapnak működési kiadásaikra az úgynevezett I. kategóriába sorolt együttesek; ebből 1070,1 millió forint jut a szimfonikus zenekaroknak, 105,8 millió pedig az ugyancsak ilyen besorolású énekkaroknak; erről a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) rendeletben határozott.