#elemzés


Szijjártó kiszállása azt mutatja, szerinte a Fidesz már nem menthető, Orbán pedig már túl gyenge, hogy megakadályozza fontos embere lelépését

Orbán Viktor aligha örült Szijjártó Péter átigazolásának a kínaiakhoz és Gulyás Gergely hátralépésének, de már nem tudta megállítani őket – állapította meg a Fidesz szétesésének újabb epizódjai láttán László Róbert, a Political Capital választási szakértője. Mikecz Dániel politológus is arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán karizmája sokat kopott.


Gulyás Gergely lemondásához Orbán viselkedése és saját személyisége adhat értelmezést

Orbán Viktor Fidesz-elnök és a KDNP látványosan nem hozott áldozatot, nem tett szimbolikus lépést, sőt egyáltalán nem tett semmit sem azon a hétfőn, ami szerintük a „magyar demokrácia gyásznapja”, ez pedig új értelmezést adhat a politikai elemző szerint annak, miért is mondott le frakcióvezetői tisztségéről Gulyás Gergely. Virág Andrea úgy véli, nem látszik biztosan, hogy ki hozta meg a végső döntést a frakcióvezetői posztról.

















Megmérték, hogy részrehajló-e az M1 esti híradója

Önnek is az a benyomása, mintha az M1 esti híradóit kicsit részrehajlóan szerkesztenék? A Republikon Intézet és a Connect Europe idén februártól egy éven át figyeli és elemzi az állami csatorna fél nyolckor kezdődő hírműsorát, az első negyedéves jelentésük pedig már el is készült – végre számok alapján is ellenőrizheti, az ön készülékében van-e a zavar.