Alig kapható, akkor is a rendes ár többszöröséért két hasnyálmirigy-betegeknek való enzimpótló
Hónapok óta hiány van két olyan gyógyszerből, amelyek nélkül egyes betegek alig tudják megemészteni a táplálékukat.
Hónapok óta hiány van két olyan gyógyszerből, amelyek nélkül egyes betegek alig tudják megemészteni a táplálékukat.
HVG
Az egészségügyi miniszter közlése szerint eddig már nagyon sok iratot átadtak a Külügyminisztériumnak és az illetékes nyomozóhatóságoknak.
HVG
Az egészségügyi miniszter azt mondta, a bértábla finomhangolásánál számítanak a szakdolgozói javaslatokra is.
HVG
„A szülőszoba elsősorban egy egészségügyi ellátási hely” – a kórház egy tavalyi, a Belügyminisztérium által kiadott protokollra hivatkozik, amit azonban szakmailag többen is kritizálnak.
HVG
Az eddig nyilvánosságra hozott számsorok nem alkalmasak arra, hogy kiderüljön, hol kisebb vagy nagyobb a fertőzés kockázata. Ezek az adatok inkább csak első „leletként” adnak jelzést a kórházi fertőzésekről.
Rengeteg részletes adat került ki, de nem az intézmények rangsorolása a cél, hanem a transzparencia biztosítása, valamint hogy a szükséges intézkedések meghozatala után csökkenjen a kórházi fertőzések száma.
HVG
Velkey György László szerint hat közvetítői cég is nagyot kaszált a Covid-beszerzéseken.
HVG
Az előző hónaphoz képest országosan és Budapesten is romlottak a kiérkezési idők. Budapesten az átlagos szám jobb az országos adatnál.
HVG
„Föntről érkezett egy ukáz, hogy ilyen adatokat nem oszthattok meg egymással, mert kikerül, és akkor botrány lesz” – fogalmazott az Egészségügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.
HVG
Átalakulóban van a katona-egészségügy.
A júniusban kinevezett Kaló Zoltán kifizetőhelyből értékalapú, betegközpontú szolgáltatásvásárlóvá alakítaná a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt.
HVG
„Az első reakció az volt, hogy leesett az álluk, nem számítottak erre” – mondta Oroszi a kórházigazgatók reakciójáról.
Az ügyben vizsgálatot indított a kórház, és a cseh rendőrség is.
MTI
A tárcavezető szerint nem egy cikk miatt, hanem egy bejelentés nyomán hozta meg ezt a döntést.
HVG
HVG
MTI
Az egészségügyi miniszter rendeletet is kiadott a szűrésről.
Egy nyáron egyik kórházból a másikba, állami és magánellátó között ide-oda irányított daganatos beteg ügye nyomán pattant ki az intézmény rendszerszintű működési problémáiról szóló ügy.
HVG
Az idei év első hazai nyugat-nílusi lázas betege a fertőzést megelőzően nem járt külföldön.
HVG
Hegedűs Zsolt szerint papaíron jól nézett ki az alapítvány feladata, de az eredményeik nem álltak arányban a ráfordított közpénzzel.
HVG
A vidékről Budapestre érkező és az irányítócsoportokban dolgozó munkavállalók tapasztalatait mérték fel.
HVG
A kórház kardiológiai osztályának vezetőjét, Duray Gábor Zoltánt nevezte ki a posztra az egészségügyi miniszter.
HVG