#dolgozó











Kártérítést vár a volt Neo FM-dolgozóktól az új tulaj

Megkapta a kilépési papírokat az a 26 volt Neo FM-es dolgozó, aki múlt héten mondott fel. A papírokon ugyanakkor Medveczky Mihály egy olyan kitételt írt, amely szerint kártérítési eljárást indítottak velük szemben. Egy munkajogász szerint könnyen elképzelhető, hogy a volt munkatársaknak meg kell várniuk, amíg elindul a felszámolás, utána pedig már csak a Bérgarancia Alapban bízhatnak a volt alkalmazottak.



Ilyen munkaerő válhat egy olimpikonból

Magasabb érzelmi intelligenciával rendelkeznek azok, akik valamikor versenyszerűen sportoltak azoknál a társaiknál, akiknél ez kimaradt az életükből - állítja a Forbes magazin. A lap szerint a birkózókból különösen jó munkatárs válhat.





Ismét sztrájkolhatnak a BKV-dolgozók

Elégedetlenek a BKV dolgozói, mert úgy érzik, juttatásaik veszélybe kerültek, és a BKV kötbérezése is a dolgozókon csapódhat le - mondta Nemes Gábor, a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetségének (KEKSZ) alelnöke csütörtökön.


Még mindig nem kaptak fizetést a Budapesti Kamaraszínháznál

Továbbra sem kapták meg fizetésüket a Budapesti Kamaraszínház dolgozói. A tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szóvivője kedden az MTI-nek elmondta, hogy az érintett miniszterek jóváhagyására várnak, amint azt beszerezték, a lehető leggyorsabban átutalják a színháznak megítélt támogatást.



Fél évig ingyen dolgoztathat a munkáltató az új Mt. szerint

Az eddigi szabályozást indokolatlannak tartja az előterjesztő, azaz kiiktatja a jelenlegi korlátokat. Megfelelő magyarázatot azonban nem ad. Csak valószínűsíteni lehet, hogy a munkavállalói jogok szisztematikus szűkítésének logikájából kiindulva tesz javaslatot a kártérítési felelősség parttalan kiterjesztésére.