#Diósgyőr








Járai volt a díszvendég a Diósgyőri Papírgyár 230. szülinapján

A Diósgyőri Papírgyár Zrt. dolgozói példát mutattak az egész ország, illetve a Magyar Nemzeti Bank számára is, jól sáfárkodtak a kapott értékkel, a gyár versenyképes, fejlett technológiával rendelkezik, rendezett és korszerű - mondta Járai Zsigmond, az MNB Felügyelő Bizottságának elnöke a gyár 230 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen pénteken.


Az FTC nyolc év után nyert otthon a Diósgyőr ellen

A Ferencváros hazai környezetben Böde Dániel, illetve Milan Peric góljaival 2-0-ra nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának vasárnapi játéknapján. A zöld-fehérek legutóbb 2004-ben győzték le otthon a DVTK-t.







Felújítják a diósgyőri várat

Még ebben a hónapban megkezdődhet mintegy 2,5 milliárd forintból a diósgyőri vár és környezete felújítása, amely várhatóan 2014 májusában fejeződik be - tájékoztatta Dobos Tímea, a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának szóvivője az MTI-t szerdán.


Nyíregyházán játszhatja hazai BL-meccseit a Debrecen

A Nemzeti Sport Online beszámolója szerint az UEFA illetékesei megtekintették azt a két stadiont, mely szóba jöhet a magyar bajnok Debrecen hazai pályájaként a Bajnokok Ligája selejtezőjében. Mivel a Lokinak nincs az UEFA szabványainak megfelelő stadionja, idén is vendégségben kell játszania. Valószínűleg Nyíregyházán.




Bemutatták a DVTK idegenlégiósait

A DVTK labdarúgócsapata hétfőn hivatalosan bemutatta az átigazolási időszakban szerzett új játékosait: Youssef Sekourt, Vági Andrást, Fernando Fernandezt és Bernardo Frizonit.