Megvolt Deutsch "drogos pere", Juhász nem ment el a tárgyalásra
Megszületett az elsőfokú ítéletet abban a perben, amiben Juhász Péter (Együtt) be akarta bizonyítani, hogy Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kábítószert fogyasztott.
Megszületett az elsőfokú ítéletet abban a perben, amiben Juhász Péter (Együtt) be akarta bizonyítani, hogy Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kábítószert fogyasztott.
hvg.hu
Az internetről szóló nemzeti konzultációra csaknem egy hónap alatt több mint 1200 kérdés érkezett be.
MTI
Elindult kedden a www.internetkon.hu oldal, és ezzel megkezdődött az internetről szóló nemzeti konzultáció – jelentette be a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos Budapesten.
MTI
Átadták Kispesten az MTK új ökölvívótermét, amely a tavaly elhunyt olimpiai bajnok, Török Gyula nevét vette fel.
MTI
Az internetes nemzeti konzultáció kérdéseiről még semmit nem tudni, mert Deutsch Tamás először szeretné, ha a netezők javasolnának neki olyan kérdéseket, amelyeket aztán feltehet.
hvg.hu
Az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos azt mondta: először a nemzeti konzultációk sorában, nemcsak a választójogú polgárok, hanem a 14 évnél idősebbek is megtehetik javaslataikat, ezek összegzése pedig február végére készülhet el.
MTI
Közleményben tudatta a Miniszterelnökség, hogy a közszolgálati média lett a Nemzeti Konzultáció kiemelt médiapartnere, miután felajánlotta támogatását Deutsch Tamás miniszterelnöki biztosnak az internetadóval kapcsolatos téma kezeléséhez. Deutsch örömmel fogadta az MTVA ajánlatát.
MTI-OS
Miniszterelnöki biztos lett, 8 fős titkárság segíti. A netről konzultál a fideszes politikus.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Juhász Péter attól tart, Deutsch Tamás túl gyáva ahhoz, hogy feljelentést tegyen a droggal kapcsolatos rágalmazás miatt. Az Együtt politikusa arra készül, hogy közjegyzői okiratba foglaltassa a veterán fideszes drogozását igazoló tanúvallomásokat, amelyek állítása szerint csőstül jönnek majd januártól.
hvg.hu
Deutsch Tamás újságírókkal konzultált. A netadó halott, a békés egyet nem értés él.
-ha
Deutsh Tamás még idén elindítja a jogi eljárást Juhász ellen.
hvg.hu
Juhász Péter, az Együtt politikusa az ATV-nek adott interjúban azt állítja, hogy nem csak Deutsch Tamásról tudja, hogy drogozott, hanem forrásai más fideszesekkel is fogyasztottak drogot. Deutsch beperli Juhászt.
hvg.hu
A Fidesz EP-képviselője a Facebookon rohant ki Juhász Péter ellen. Az érintett később röviden reagált.
hvg.hu
"Petya, beleállok" - írta a Facebookon a Fidesz EP-képviselője Juhász Péternek, aki korábban azt állította, hogy tanúi vannak rá: Deutsch igenis fogyasztott már kábítószert. Az Együtt politikusa azt írta, a perre is felkészült, mert tudja, hogy ezt várja el Deutschtól Orbán.
hvg.hu
Juhász Péter, az Együtt politikusa azt állítja, hogy Deutsch Tamás saját állításával ellentétben igenis fogyasztott drogot, és azt is állítja, hogy erre tanúi is vannak, akik a bíróságon is elmondanák ezt.
hvg.hu
Egy drogozó tinédzserről szóló, a lány visszaemlékezéseiből készült nyugatnémet film volt az, amely Deutsch Tamást állítása szerint eltántorította a drogok kipróbálásától. A filmben a fiatalok éppen leszokni próbálnak, amikor a lány az elvonási tünetek és egy csomó vörösbor hatása alatt elhányja magát. A film viszont később készült, mint hogy Deutsch 9 évesen láthatta volna.
hvg.hu
A Fidesz EP-képviselője szerint a kötelező drogtesztről szóló javaslat nemes célt szolgál, és a szülőket segíti abban, hogy tudják, gyermekeiknek milyen problémáik vannak. Ami Deutschot illeti, ő maga sosem próbálta ki a drogokat, mert 9 éves korában látott egy NSZK filmet, ami örökre elrettentette. A politikus ugyanis betegesen retteg a hányástól.
hvg.hu
A fideszes politikus Deutsch Tamás is csatlakozott Várady Zsolt, a kormányellenes civil tüntetések egyik szervezőjének és szónokának lejáratásába.
hvg.hu