New York Times: Orbán alatt aligha adták volna elő Kati Marton darabját Magyarországon
Már a bemutató helye is szimbolikus.
Már a bemutató helye is szimbolikus.
HVG
Soha nem vágytam ilyen tisztségre, de ha már többször bíráltam a rendszert, nem utasíthattam vissza a felkérést egy új felépítésére – mondja Heidl György eszmetörténész, a társadalmi kapcsolatok államtitkára. Mi váltotta ki „az első igazi felhorgadását” a Fidesz-érában? Mennyire van megijedve új feladatától, és mi köti össze Lovasi Andrással? HVG-Portré.
Az Orbán-kormány által elűzött egyetem a jövőben Bécsben és Budapesten is indíthat diplomát adó programokat a Blinken OSA Archívum igazgatója szerint. A CEU Demokrácia Intézet azonban jelezte: nincsenek erre vonatkozó konkrét tervek.
HVG
A Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítványok nevű szervezet vezetője, Binaifer Nowrojee szerint időt kell adni a magyar kormánynak. Attól azonban nem kell a bécsi polgármesternek aggódnia, hogy a CEU visszaköltözik Budapestre.
HVG
Így éltünk itt címmel indított közösségi archívumot a NER tizenhat évéről két szociológus, Váradi Luca és Kohut Tamás. Személyes történeteket várnak arról, ki hogyan élte meg az Orbán-rezsimet. Megrázó emlékekből, veszteségélményekből nincs hiány.
Ősgonosz vagy tragikus hős? – a Biblia szűkszavúan és ellentmondásosan nyilatkozik róla, árulásának motivációit csak találgatni tudjuk. Júdás megítélése az évszázadok során egyre sötétebbé vált, alakja pedig szerencsétlen módon árnyékot vetett egy teljes népre.
Hiába a klímaperek, a jog megengedi, hogy feléljük a Föld erőforrásait, a károkat pedig másra hagyjuk. Ez a más azonban szintén mi magunk vagyunk, csak 30 évvel később. Vajon az együttműködés, vagy a szűkülő erőforrások miatt élesedő versengés határozza meg a jövőt? Jordán Ferenc ökológus és Sulyok Katalin környezetjogász együtt kereste a megoldásokat.
Miről szólna a Himnusz, ha ma íródna? Stadion alakú iskolatábla. Óriásplakát méretű közös festmény – a Kontextus Programban részt vevő egyetemisták a művészet eszközeivel gondolkodnak el közéleti kérdésekről. Menesi Attila képzőművészt, a program vezetőjét kérdeztük.
John Shattuck, a Harvard korábbi alelnöke szerint Donald Trump az egyetemek vegzálásakor is Orbán Viktor kottájából játszik.
hvg360
Vizsgázik az amerikai alkotmány és a demokrácia, hasonló tekintélyuralmi akció bontakozik ki, mint amilyet Orbán Viktor szervezett meg a CEU ellen. Ahhoz hasonló nem volt Európában azóta, hogy a náci Németországban az 1930-as években eltávolították a zsidó tudósokat – írja a Washington Postban a CEU volt rektora.
hvg360
Amit most az amerikai elnök csinál, az Emily Tamkint borzasztóan emlékezteti arra, ahogy Orbán Viktor elbánt a Soros György alapította egyetemmel, a CEU-val.
hvg360
A hadügy forradalmáról, a modern háborúk legfontosabb tapasztalatairól, paradigmaváltásáról és a fegyveres konfliktusok emberi aspektusairól beszélt Kaiser Ferenc és Földes András a CEU Határtalan Tudás című előadásában szerdán este.
A Budapestről Bécsbe száműzött CEU ugyan kiszállt a magyar fővárosban működtetett menekültintegrációs programból, de az immár önálló életre kelt OLIve ma is sikeres.
2021 óta töltötte be ezt a tisztséget a bécsi egyetemen Shalini Randeria, aki lemondása után kutatásaival foglalkozik majd.
hvg.hu
Ha történt jogsértés, mondjuk ki azt, ha pedig nem, akkor szerintem nincs miért pénzt kapnom – mondta.
hvg.hu
A CEU volt rektora a saját bőrén érezte, mi is az az orbanizálódás, amikor az egyetemet elüldözték Budapestről, mégis úgy nyilatkozott a Die Zeitnek, hogy a két ország helyzetét nem lehet egy lapon említeni.
hvg360
Mivel már évek óta nem tudtak hallgatókat felvenni, a kuratórium kezdeményezte a Közép-európai Egyetem engedélyének visszavonását, ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy mindennek vége. A kutatások, diplomát nem adó képzések, társadalmi és tudományos kapcsolatrendszerek például mind megmaradnak – mondta el a hvg.hu-nak Kontler László rektorhelyettes. Mi lesz a budapesti egyetem sorsa és milyen jövő vár az intézményre Bécsben? Megkérdeztük.
Visszavonják a Közép-európai Egyetem (CEU) licencét, azaz néhány évvel azután, hogy a kormány elüldözte az egyetemet az országból, már papíron is beszüntetik a magyar képzésüket.
hvg.hu