#bvk




Budapesti fejesek távoztak

Tagokat cserélt a Budapesti Városüzemeltetési Központ igazgatóságában és felügyelőbizottságában, valamint a Fővárosi Csatornázási Művek felügyelőbizottságában a Fővárosi Közgyűlés szerdán.




A volt MÁV-vezér lehet a BVK új vezetője

Szarvas Ferencet, a MÁV volt vezetőjét jelöli a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatói posztjára a főpolgármester. Tarlós István erről a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt csütörtökön.


Összevonhatják a BKK-t a városüzemeltetési központtal?

Csütörtök reggel érkezett a hír, hogy lemondott posztjáról a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) igazgatósági elnöke, Fodor István, valamint a testület két másik tagja, Bienerth Gusztáv és Pap Géza. Az igazgatósági tagok távozása mellett késő délelőtt bejelentették, hogy Bán Tamás, a BVK vezérigazgatója is távozik posztjáról. A hvg.hu úgy tudja, hogy ennek hátterében az állhat, hogy a holdingot összevonnák a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK).






Népszava: nyereséges városüzemeltetést akar a főváros

Tavalyi 41,7 millió forintos veszteségét az idei év végére 16,5 milliós nyereségbe kívánja fordítani a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési holdingcége, a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. (BVK) - írja a keddi Népszava a cég 2011-es üzleti terve alapján, amelyet szerdán tárgyal a közgyűlés.