900 milliót szórtak szét az Alföldön az NKA-pénzekből
Kapott a Csabai Kolbászfesztivál mögött álló cég és az erőszakos kecskeméti hokiedző vezette egyesület is.
Kapott a Csabai Kolbászfesztivál mögött álló cég és az erőszakos kecskeméti hokiedző vezette egyesület is.
HVG
Az Egri Főegyházmegye vizsgálata szerint teljesen alaptalanok a névtelen plakátokon terjesztett vádak.
MTI
Az egykori kormányszóvivő márciusban számolt be az állítólagos szentendrei incidensről.
HVG
Horváth Lóránt ügyvéd szerint a nyomozásnak mindenekelőtt azt kellett tisztáznia, hogy az ukrán pénzszállítókkal szembeni intézkedés valós, törvényes büntetőeljárási indokon alapult-e, vagy a hatósági fellépés tényleges célja politikai, külpolitikai vagy kormányzati érdek érvényesítése volt.
HVG
A rapper azt mondja, tiszteletben fogja tartani a bírósági ítéletet, és fellebbezni sem fog ellene.
HVG
A vád szerint az idős asszony nem adta meg az elsőbbséget a mögötte hirtelen feltűnt, száguldó autónak.
HVG
A miniszterelnök ugyanerre kíváncsi Hajdu János volt TEK-parancsnok esetében is.
HVG
A rapper elismerte a bűncselekményt, és vallomásában állította: elhagyta jogosítványát.
HVG
Az Üllői úti épületnél a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala hajtott végre nyomozati cselekményeket.
HVG
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomoz fogva tartás és hivatali visszaélés gyanúja miatt.
HVG
Brooke George-ot a repülőtéren tartóztatták le, amikor megpróbált elmenekülni az Egyesült Arab Emírségekből. Arra kényszerítették, hogy meztelenre vetkőzzön férfi rendőrök előtt.
HVG
„Pontosan tudjuk, hogy végrehajtó bábok voltak, a Fidesz csinovnyikjai. A nagy kérdés most az, hogy érdemes-e 10-20 évre börtönbe menni mások miatt” – fogalmazott a színész-influenszer.
HVG
A volt önkormányzati képviselő azon a bíróságon járt, ahol elrendelték a Nemzeti Kulturális Alap volt alelnökének, Bús Balázsnak a letartóztatását.
HVG
Két idős ember házába költözött be egy 64 éves nő néhány hónap különbséggel. A gyanú szerint mindkettőjükkel összeveszett, majd súlyosan bántalmazta őket, a halálukat okozva.
HVG
Életképes gyermeket szült, de a szülés után nem látta el: becsavarta egy pokrócba, amit egy tornazsákba tett, és lakásban egy szekrénybe rejtette, ahol a csecsemő elhunyt.
HVG
A politikus egyike annak a hat embernek, akiket őrizetbe vettek, mert többek között költségvetési csalás gyanúja merült fel az NKA-támogatások ügyében.
HVG
Az ügyészség javítóintézetbe küldené az elkövetőket, akik loptak és rongáltak is.
HVG
Az intézmény közlése szerint az intézkedés egy klinikai vizsgálattal összefüggésben indult nyomozáshoz kapcsolódik.
HVG
Az egészségügyi miniszter a hír megjelenése előtt arról írt, hogy az egészségügyben is zajlik a Tisztítótűz művelet.
HVG
A pályázatot csak úszóversenyként, a számukra kedves indulókat pedig úszóként emlegették a nyomozásban érintettek a miniszter szerint.
HVG