Blikk: Palik László az Exatlon egy korábbi versenyzőjével jött össze
Egy ideje már együtt vannak a lap szerint, és Palik gyerekei is ismerik már.
Egy ideje már együtt vannak a lap szerint, és Palik gyerekei is ismerik már.
hvg.hu
Egy telefon tartalmára hivatkozva állítja azt egy bulvárlap, hogy az államtitkárnak viszonya van egy ismert műsorvezetővel. Kovács szerint minden állítás hazugság.
hvg.hu
Együtt töltötte a hétvégét Jennifer Lopez és Ben Affleck, akik 17 évvel ezelőtt szakítottak.
hvg.hu
A válást közleményben bejelentő házaspár több mint tíz éve betonbiztos szereplője volt a bulvárnak.
hvg.hu
Háromból három sajtópert nyert meg nemrég a diáklány az őt lejáratni próbáló kormányoldali lapok ellen, erre azok újabb támadást indítottak ellene. Ráadásul olyan, az ellenőrzőjéből származó információkat vetnek be ellene, amiket a bírósági tárgyalásokon tudtak meg, hiszen csak így tudta cáfolni, hogy bukásra állna.
A TWN.hu oldal kiadója korábban Kasza Tibor érdekeltségében állt.
hvg.hu
Habony Árpád üzlettársa, Győri Tibor cége 2011 óta kapja a szép kis állami megbízást. Az indoklás ráadásul az, átalakultak a nyomtatott lapfogyasztási szokások egyes napilapok megszűnése óta.
hvg.hu
A Fidesz-kormány erősen megszórta kormányzati hirdetésekkel a nemrég még Habony Árpádhoz köthető bulvárlapot pénteken.
hvg.hu
A mára már üzletemberré változott fitneszguru azt mondja, nála csak öt dologról kell lemondania annak, aki fogyni akar, miközben ő előszeretettel vacsorázik velős pirítóst éjfélkor. Azt állítja, százezer embert fogyasztott már le, de még soha nem keresték, hogy legyen a kormányzati felelőse a fogyásnak, és a szocialista kormányok kifejezetten csúnyán néztek rá, miután Deutsch Tamás kitüntette. Ő is hülyeségnek tartja, hogy a citrom lenne a rák ellenszere, mégis megosztotta az álhírt. Szerinte nincs felelőssége abban, mit hisznek el neki a követői. Szó lesz még csalókról, rendszerváltásról, kórházakról és stadionokról is. Interjú.
Tóth Richárd
Saját internetes magazin üzemeltetésére új céget alapított Twn Press Média Kft. néven a közösségi média egyik legnagyobb magyarországi celebe, Kasza Tibor.
HVG
A korábban bevezetett szigorításoknak most a bulvármédia esett áldozatul.
hvg.hu
Pallagi Ferenc a Lapcom Kft-t vezeti az év végéig, nyugalomra vágyik.
hvg.hu
A HVG publicistája az új megfigyelési ügyekről és lejáratási kísérletekről.
Seres László
A több forrásra is hivatkozó értesülés szerint hamarosan jön az eddig csak online kiadott Ripost nyomtatott verziója.
hvg.hu
A Frizbi egykori és a Showtime című TV2-n futó műsor jelenlegi házigazdája, a bulvárfórumok egyik leggyakoribb szereplője, Hajdú Péter, aki soha nem küzdött gátlásokkal, és riadt meg attól, hogy „bátran belekérdezzen” bármibe, most azt kéri: mindenki tartsa tiszteletben, hogy nem akar házassága válságáról nyilatkozni.
hvg.hu
Az áruházi szórólapokon nevelődött átlagválasztót veszi célba a Fidesz új médiaoffenzívája – írja a HVG e heti számának sajtóösszeállítása.
HVG
Az új főszerkesztő Kolossváry Balázst váltja a napilap élén.
hvg.hu
Januárban ünnepelte 70. születésnapját az egykor magát a Nemzet Csótányának nevező Nagy Feró, akit kora ellenére sem lehet nem tegezni. A Beatrice frontembere szerint nincs igaza a bírálóinak, a punktól a mai celebvilágig vezető karrierje – amibe az is belefért, hogy Orbán Viktorral énekel, és az is, hogy jégtáncos vagy főzős műsorban szerepel – nem volt kacskaringós: ő mindig csak azt csinált, amit akart. És szerinte ez a rock and roll üzenete. Interjú.
A Beatrice idén 70 éves frontembere szerint ma két járható útja van egy zenekarnak: vagy beszáll a bulvárba, vagy a beáll valamelyik politikai erő mögé. Ő az előbbit választotta. Kis előzetes az este megjelenő interjúnkból.
hvg.hu