Újabb milliárdok a budai Várnak, egyre kétségesebbnek tűnik BM költözése
36 milliárdot kap a budai Vár fejlesztése az elfeledettnek tűnt Hauszmann-terv iránymutatásai alapján. A Belügyminisztérium Várba költözése pedig egyre bizonytalanabbnak tűnik.
36 milliárdot kap a budai Vár fejlesztése az elfeledettnek tűnt Hauszmann-terv iránymutatásai alapján. A Belügyminisztérium Várba költözése pedig egyre bizonytalanabbnak tűnik.
hvg.hu
A teljes ellenzék - a DK-tól a Jobbikig - a Budai Várba hívta tüntetni híveit, akikkel az évértékelő Orbánt értékelő beszédek után az Állami Számvevőszék épületéhez vonultak. Nagyobb felfordulás azonban nem lett belőle. Igaz, felmatricázták a számvevőszék épületét - majd kiderül, kell-e érte büntetést fizetni.
hvg.hu
Államigazgatási funkciót kaphatnak azok a századfordulós épületek, amely a Miniszterelnökség közelében épülnek újjá.
Tavaly megengedték a szélsőséges csoportoknak, hogy a Kapisztrán téren emlékezzenek a német és a magyar csapatok 1945-ös kitörési kísérletére. A rendőrség nem árulta el a Népszava kérdésére, hogy kapcsolatban áll-e az esemény ezúttali tiltása azzal, hogy Orbán Viktor hivatala időközben a Várba költözött.
hvg.hu
A Miniszterelnökség karmelita kolostorbeli székházától az Állami Számvevőszék elé vonulnak.
hvg.hu
„Folytatódik a budai Vár felújítása, a cél, hogy a világháborúban és a kommunizmusban lerombolt épületeket helyreállítsák, így a korábbi Külügyminisztériumot, valamint részben az egykori főparancsnokságot is. Újjáépítik továbbá a Teleki-kastélyt és istállóépületét” – jelentette be a legutóbbi Kormányinfón Gulyás Gergely.
hvg.hu
Az önkormányzat megkerülésével tenyerelt rá a kormány a budai Palotanegyedre, a terület teljhatalmú ura egy különös nevű állami cég, a Várgondnokság lett.
HVG
Napokig egy étlap határozta meg a közbeszédet. Milliók csámcsogtak a hvg.hu információján, azon, hogy a füstölt csülkös bableves és a burgonyafőzelék is 300 forint azon a menün, amelyet a Gundel készített a Budai Várba költöző Miniszterelnökségnek. Nagy falat volt ez, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Orbán Viktor „kormányinfója” egy súlycsoportba került a karmelita menüjével. Ez jól van így? Kiderül a hvg.hu heti belpolitikai összefoglalójából.
hvg.hu
Az új céget a két eddigi koordináló vállalat összeolvasztásával alapította meg a Miniszterelnökség.
hvg.hu
A Gundel kapott megbízást arra, hogy a Budai Várba költöző Miniszterelnökség menzáját üzemeltesse – tudta meg a hvg.hu. Az exkluzív étterem megerősítette információnkat, de további részletet nem árulnak el, így azt sem, mibe kerül mindez. A zsíros falatnak számító megbízást tenderen nyerték el.
A miniszterelnök dolgozószobája január elsejétől a budavári karmelita kolostorba tevődött át, ebből az alkalomból demonstrációt hirdettek meg hétfőn 12 órára. A helyszínen egyelőre szerény számban tiltakoztak, a megmozdulás félóra alatt véget is ért.
hvg.hu
Flashmobot hirdetett meg a Párbeszéd Orbán Viktor új munkahelye elé, ezért vonultak ki a rendőrök, mint kiderült, teljesen fölöslegesen. Az akció kimerült annyiban, hogy az aktivisták egy "Viktor, a Vár mindenkié" feliratú papírlapot tartottak fel. Orbán közben a brazíliavárosi fotóválogatását tette ki.
hvg.hu
A Budai Palotanegyed kiemelt területein szigorítják a közterület-használatot pont azután, hogy Orbán a Várba költözik.
hvg.hu
Az ezeken lévő épület hasznosítására pedig újabb jegybanki alapítványi cég jött létre.
hvg.hu
40 milliárd forintnál is többet költenek rá.
hvg.hu
Kis magyar abszurd, amelyben 40 milliárd forintból az építészszakma tiltakozása mellett szétvernek egy pár éve felújított épületet, hogy az úgy nézzen ki, mint 1905-ben, amikor senkinek se tetszett. Közel egy éve kész kellene lennie, de ha minden jól megy, jövő hónapban már elkezdhetik végre a tervezését – egy milliárdos közbeszerzést átugorva.
Joó Hajnalka
A 16-os busz sem tud haladni, volt, hogy 25 percet várakozott, mert az ünnepi lezárásokat nem táblázták ki a megfelelő helyen, az eltévedt turistabuszok szabálytalan forgolódása pedig napok óta elviselhetetlen torlódást okoz a környéken.
hvg.hu
Az ötödik kerületből június közepétől kitiltják a segway nevű kétkerekű járműveket. A Várban történt baleset szemtanúja szerint ez ideje lenne meglépni az első kerületben is.
hvg.hu