#Budai Gyula






Budai Gyula standot nyitott a Kossuth téren

Új standdal bővült a fővárosban a Kossuth téri termelői piac, péntektől ugyanis a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének standját is megtalálhatják az érdeklődők a Vidék Mustrán - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t.




Budai Gyula lubickol Ángyán szerepében

A tanyafejlesztési támogatások rendszere a kormány egyik legsikeresebb programja, amelynek révén javulnak a tanyán élő emberek életkörülményei - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Fülöpházán, ahol egy baromfivágópontot, egy tésztaüzemet és egy önkormányzati boltot adott át.






Budai és a dinnyeügy: a GVH még nem vizsgálódik

Dinnyeügyben semmilyen versenyjogi eljárás nem folyik jelenleg Magyarországon - jelentette ki Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten újságírók előtt. Az államtitkár erről a Corvin Bevásárló központban, a magyar görögdinnye promóciós kampányának újabb állomásán beszélt.



Vizsgálhatja Budaiék dinnyemegállapodását a GVH

A Magyar Dinnyeszövetség (MDSZ) elnöke, Simonka György fideszes képviselő és Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár által kezdeményezett, a multinacionális kereskedelmi láncok és az MDSZ között született megállapodásról nem kérték ki előzetesen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) véleményét - írta szombati számában a Népszabadság.



Fizethet Budai Gyula, mert megsértette Tátrai Miklós jó hírnevét

Egymillió forint kártérítés megfizetésére és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszék Budai Gyula kormánybiztost, aki a keddi, nem jogerős ítélet szerint két televíziós műsorban is megsértette Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezetőjének jó hírnevét.


Fotó: Budai Gyula népszerűsítette a magyar dinnyét

Megkezdődött a kampány a magyar görögdinnye népszerűsítése érdekében, amelynek célja a Békés, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Szabolcs megyei dinnye fogyasztásának ösztönzése - mondta Budai Gyula államtitkár péntek délelőtt Budapesten, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) árkádja alatt, dinnye- és gyümölcsárusok gyűrűjében tartott tájékoztatón.