Villamos gázolt halálra egy biciklist Újpesten
Halálra gázolt egy biciklist a 14-es villamos Újpesten, szerda reggel. A baleset a Pozsonyi utcánál történt, a helyszínelés még tart.
Halálra gázolt egy biciklist a 14-es villamos Újpesten, szerda reggel. A baleset a Pozsonyi utcánál történt, a helyszínelés még tart.
MTI
Vidéken a rendőrség rendszeresen büntet meg szegényeket azért, mert nincs lámpa, csengő vagy prizma a biciklijükön, ez ellen tiltakoznak vasárnap egy biciklis felvonulással is, ahova biciklis adományokat is várnak majd.
hvg.hu
Bringák a falon, izzó láva Izlandon, divatbemutató az erdőben, veréb a csőben, esküvő a víz alatt, motorral a város felett – képek, amiket látva egy pillanatra nem hittük el, hogy nem egy filmet látunk. Ilyen színes volt a világ 2014-ben is: év végi összefoglaló sorozatunk első része.
Fülöp Máté (szerkesztő)
Összesen négyszázhatvan új kerékpárt kaptak a polgárőr egyesületek az Országos Balesetmegelőzési Bizottságtól. A bicikliket 37,4 millió forintból vásárolták meg, és hétfőn adták át Budapesten.
MTI
A baleset a Bács-Kiskun megyei Tázláron történt, eddig ismeretlen okból.
MTI
Biciklis balesetet szenvedett Bono a New York-i Central Parkban. A U2 együttes frontemberének megsérült a karja, ezért a banda elhalasztja tervezett tévészereplését.
MTI
Ha bárki kerékpár vásárlásán gondolkodik, talán jobb ha pár hónapot még vár vele, ugyanis hamarosan egy szolgáltatás indul, amellyel bárki bárhol nyomon követheti bringáját.
hvg.hu
Bácsbokodon történt a baleset, a kerékpáros a helyszínen életét vesztette.
hvg.hu
Az osztrák Matthias Brändle csütörtökön megpróbálja megdönteni az egyórás kerékpározás világcsúcsát.
MTI
A hétvégi balkányi baleset vétkesét hamar elfogták és kihallgatták. A kerékpáros megsérült a balesetben.
hvg.hu
Bezárja a boltot az ország egyik különleges kerékpár-manufaktúrája, a Merényi Bicycles? Az Indexen Napirajz címen saját rovatot rajzoló grafikus, Merényi Dániel állítólag felhagy a bicajgyártással. A Facebookon legalábbis közzétették, hogy nem fogadnak el új megrendelést.
hvg.hu
A IV. kerületben, az Árpád úti felüljárón történt a súlyos baleset. A biciklis a helyszínen meghalt.
hvg.hu
A BKK azt ígéri, hogy a MOL Bubi közbringarendszer kivitelezője által fizetett kötbérből fogják bővíteni a hálózatot: tavasszal újabb biciklik és állomások érkeznek.
hvg.hu
Egy újabb bringás vette fel, ahogy tekerés közben a mellette elhaladó busz kevés helyet hagyott neki.
MTI
Több egyirányú utcát tesznek két irányból biciklizhetővé, kerékpárral járhatóvá teszik a hidakat és újabb bicikijelek felfestését tervezik.
hvg.hu
A BKK 430 új kerékpártárolót alakított ki a VI. és VII. kerületben, illetve több egyirányú utcában is lehet már két irányban is biciklizni.
hvg.hu
Szerda délután átlépte a százezret a MOL Bubi közbringarendszerben regisztrált bérlések száma - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A bringákat naponta 3-5 ezren használják, átlagban 18 percet tekernek velük.
hvg.hu
Több százan biciklizték végig a Nagykörutat hétfő este, hogy felhívják a figyelmet Budapest egyik legfontosabb útvonalának hibájára, miszerint nincs rajta kerékpárút és igen nehezen járható kétkerekűvel az útvonal.
hvg.hu
Valódi krimi 3 percben, Argentínából: izgalmas, de egyben elszomorító videót tett közzé egy angolul beszélő turista, akit egy fegyveres bandita támadatott meg biciklizés közben Buenos Airesben. A kameráját akarta, de végül nem tudta megkaparintani. A történet happy enddel végződik: megjelennek segítőkész helyiek és rendőr is érkezik a turistához.
hvg.hu