#beszédfelismerés







Meddig fejlődhetnek még a digitális üzleti asszisztensek?

A virtuális asszisztensek az otthonok után szépen lassan a munkahelyekre is megérkeznek. Míg a beszédfelismerő mesterséges intelligenciát alkalmazó házi készülékek leginkább a kényelmet szolgálják, az üzleti szereplők számára hatékonyabb munkafolyamatokat biztosítanak a felhőn keresztül igénybe vehető asszisztensek. Az ügyfélszolgálat mellett adminisztratív feladatokat is rájuk lehet bízni, és az információszerzésben is segítik a dolgozókat.



Magyar kutatók kísérlete: mi történik a kutyában, amikor hozzászól valaki?

A kutyaagy hatékonyabban elemzi a hozzá beszélő személy kilétét, mint a hallott beszédhangokat: a kutyák hasonló agyterület segítségével ismerik fel, hogy ki beszél, mint az emberek, a négylábúak esetében azonban a neurális aktivitásmintázat a beszélőelemzés során épp ellentétes az emberben ismerttel – fedezték fel a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE kutatói.











Ez a telefon tényleg más, mint a többi

Miközben sorjáznak a hírek az egyre kisebb, vékonyabb, okosabb telefonokról, a hagyományos készülékekről alig hallani valamit. Pedig ezeknél is akadnak figyelemre méltó újítások.