Alig van olcsóbb a magyar dolgozónál
Kettészakadt az EU, vagy nagyon drágán, vagy fillérekért lehet dolgozót találni, középút nincs. Négy ország van csak, ahol olcsóbb egy munkaóra, mint nálunk.
Kettészakadt az EU, vagy nagyon drágán, vagy fillérekért lehet dolgozót találni, középút nincs. Négy ország van csak, ahol olcsóbb egy munkaóra, mint nálunk.
hvg.hu
Ötből egy amerikainak (19 %) egyetlen félretett centje sincs, háromból egynek (31%) pedig kevesebb, mint ötszáz dollár (nagyjából 150 ezer forint) van a számláján, ha beüt a krach. Ez derül ki házfelújításokkal foglalkozó HomeServe USA cég felméréséből. A megkérdezettek alig több, mint egynegyede mondhatja felkészültnek magát, nekik 8 ezer dollárt meghaladó megtakarításuk van váratlan kiadásokra.
hvg.hu
Ma már minden hatodik szülő dolgozik harminc órát meghaladó munkaidőben a gyes, illetve a gyed mellett – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri tanácsadója. Közölte, hogy a nemek közötti itthoni bérkülönbségek Svédország szintjére csökkentek.
MTI
A 29 éven aluli korosztály mintha csak hozzászokna a küszködéshez, inkább az életmódját igazítja a szűkös lehetőségekhez. Ez is kiderül a Magyar Ifjúság kutatás 2016-os eredményeiből.
Dercsényi Dávid
Egy digitális termékeket tervező magyar cégnél olyan vállalati kultúrát honosítottak meg, amelyben a munkatársak tisztában vannak egymás fizetésével. Sőt, a főnökével is, de még azt is pontosan tudják, hogy egyes megbízásokból mennyi pénz folyik be a kasszába. Hogy miért jó ez, és mit szóltak hozzá az alkalmazottak, arról a cég alapítóját, Pásztor Dávidot kérdeztük.
Farkas Boglárka
Benyújtotta a kormány a bérmegállapodást és adócsökkentést is tartalmazó törvénymódosításokat, amelyekben egy új közteher is helyet kapott. A változtatások Rogán Antal feltalálótársának bizniszét is érintik.
hvg.hu
Vége a Gyárfás-érának, kitört az Erzsébet-utalvány-láz, eltűnt egy űrhajó - és mindez egy hét alatt. Ön emlékszik a részletekre? Tesztelje memóriáját!
hvg.hu
Ezzel a jelszóval próbálták meg mozgósítani a szebbik nem munkavállalóit Franciaországban, ahol 15 százalék a bérkülönbözet a férfiak javára. Csaknem 14 millió a női munkavállalók száma. Ők alkotják a munkaerőpiac 48 százalékát Franciaországban. Ehhez képest több volt az újságíró Párizsban a híres République téren, mint a tüntető.
hvg.hu
Erre szólítja fel a szebbik nem dolgozó tagjait, vagyis 13 millió 795 ezer nőt a Les Glorieuses nevű francia jogvédő mozgalom. Miért épp 16 óra 34 perc és 7,5 másodperc legyen a jelképes sztrájk kezdete?
hvg.hu
A juttatások felhasználásának nyomon követése nem biztosított, így nem tudni, hogy a kedvezményezettek mire költik a támogatást – mondta a Magyar Nemzetnek a közgazdász.
hvg.hu
Erről panaszkodott egy kerekasztalvitában Szaúd-Arábia közszolgálati minisztere. Ha minden így megy tovább, akkor három év múlva itt a csőd.
hvg.hu
Az amerikai Glassdoor portál összegyűjtötte a legjobban fizetett állások listáját. Az adatokat maguk a dolgozók küldték be, ebből állapították meg az átlagot.
hvg.hu
Aki az életben testi vagy szellemi fogyatékossága miatt hátránnyal indul, annak az álláskeresés is több annál, hogy “beadom az önéletrajzom, és megyek elbeszélgetésre”.
Király Bernadett
Ennek járt utána három közgazdász. A hetvenes években még nem volt jelentős különbség Amerika és Európa között, most viszont igen. Míg Itáliában egy munkavállaló átlagosan alig 18 órát dolgozik egy héten, addig az Egyesült Államokban több mint 25-öt. Magyarországon valamivel több, mint 20-at.
unknown
A francia statisztikai intézet felméréseiből kiderül, hogy a francia családok egészségügyi, oktatási, lakhatási és néhány egyéb kiadásainak 25 százalékát a társadalom-biztosítás és az önkormányzatok fedezik, visszatérítés formájában. A legmagasabb támogatási arányt az egészségügyben konstatálták.
hvg.hu
A jövőben tilos megkérdezni az állásinterjún, hogy mennyit is keresett a jelentkező az előző munkahelyén. Legalábbis Massachusetts államban. Mert azt gondolják, hogy a munkáltató a piac alapján fizessen bért és ne abból induljon ki, hogy pár gombbal többet fizet, mint a korábbi munkahely.
hvg.hu
Visszafogja termelését az Opel és a Volkswagen a brit kilépési tervek miatt. Ez ötezer munkást érint az Opelnél és húszezret a Volkswagennél Németországban. A népszavazás után az angol font árfolyama jelentősen csökkent és ez megnehezíti az eurozónás exportőrök dolgát.
hvg.hu
A Magyar Szakszervezeti Szövetség felvilágosító kampányt indít annak érdekében, hogy azonos munkáért azonos bér járjon. Annál is inkább, mert a kevesebbet kereső nők alacsonyabb nyugdíjra is számíthatnak – hangzott el egy budapesti konferencián.
MTI
Még mindig a légiirányítók kapják a legmagasabb fizetést Magyarországon, de milyen területek kerülhetnek fel még a fizetési toplistára? A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat friss adataiból kiderül.
hvg.hu