Nőnek a nettó bérek az osztrákoknál, ezzel sok magyar fog jól járni
Aki szerencsés, annak ez átszámolva akár 900 ezer forintnyi növekedést is jelenthet.
Aki szerencsés, annak ez átszámolva akár 900 ezer forintnyi növekedést is jelenthet.
hvg.hu
Hasonló a helyzet Ajkán is, összesen nagyjából 200 kórházi dolgozó vár arra, hogy kifizessék.
hvg.hu
Sok vállalkozás kerülhet olyan helyzetbe, hogy valamennyit le kell csípnie a kiadásokból. Ez jelentheti azt, hogy nem emelnek a béren kívüli juttatásokon, esetleg csökkentenek is, egyes cégek pedig letehetnek a cafeteria bevezetéséről, noha eredetileg ezt fontolgatták.
De van olyan megye is, ahol mindössze 239 ezer.
hvg.hu
A dolgozói és a munkáltatói oldal egyeztetésein egyre hangsúlyosabb szerepet kap egy olyan, 2024-től 2027-ig tartó stratégia, amely szerint összeolvadna a minimálbér a garantált bérminimummal, a dolgozók szakképzettségét pedig ágazatonkénti bértarifa-rendszerrel honorálnák.
Tarnay Kristóf Ábel
Csaknem egy éve csökken a keresetek értéke, amit némiképp váratlanul a miniszterelnök is elismert, viszont gyors javulást ígér. Ám bármennyire szépen csillognak majd a decemberi ár- és béradatok, az elmúlt év veszteségeit nem pótolhatják – olvasható az e heti HVG-ben.
unknown
A Telex úgy tudja: többen felmondtak a június közepén meghozott döntés miatt, ezt azonban a Zeneakadémia cáfolta.
hvg.hu
Az ELTE évek óta vezeti a HVG felsőoktatási rangsorát, ám alkalmazottainak anyagi megbecsültségéből erre nemigen lehetne következtetni. A különböző karok dolgozói hónapok óta a nyilvánosság előtt is küzdenek valódi béremelésért.
A szakszervezetek 10,5 százalékos béremelést követelnek, de a munkáltató csak ötöt adna.
hvg.hu
Hiába közelítik az idei béremelések több munkahelyen is a 15 százalékot, így is elmaradnak a 2023-ra várt éves inflációtól.
Tarnay Kristóf Ábel
Először novemberben írtak levelet az államnak és az egyetem vezetésének, de nem kaptak érdemi választ. Most a nyilvánosság előtt követelnek béremelést.
hvg.hu
Megmarad többek között a 13. havi juttatás és a 15 százalékos vásárlási kedvezmény is.
hvg.hu
A cég fölszámolását december 15-én rendelték el.
A fogyasztói kosárnak már két éve is több mint a felét tették ki a megélhetési költségek.
hvg.hu
Csaknem 650 ezer forintot ajánlottak fel az egyetem oktatói.
hvg.hu
279 400 forintos nettó fizetést hazavisz az is, aki csak nyolc osztályt járt ki. De a magyar dolgozók több mint fele is csak ennyi pénzt keres.
hvg.hu
A megkérdezettek 89 százaléka állítja: bérük növekedése nem követi az infláció rohanását.
hvg.hu
A dolgozókat állásidőre küldték, az üzemben szünetel a gyártás.
hvg.hu
A korábbi pilóta állítja: a Haas nem fizette ki a 2022-es szezonra járó bérét annak ellenére sem, hogy az aktuális szezonra aláírt szerződésük volt.
MTI
Kiégéssel és depressziós tünetekkel küzd a magyarországi egészségügyi szakdolgozók közel fele – derül ki egy friss kutatásból. Ennek fő oka, hogy minden szempontból kizsigerelik őket.