Bencsik András leidiótázta McCaint
A Békemenet egyik főszervezője mondandója alátámasztásául Putyint idézi.
A Békemenet egyik főszervezője mondandója alátámasztásául Putyint idézi.
Szükségesnek látszik egy új Békemenet megszervezése az amerikai korrupciós botrány és az internetadó elleni tüntetést követően – derül ki Bencsik Andrásnak, az eddigi Békemenetek egyik főszervezőjének Facebook-posztjából.
hvg.hu
Bár Bencsik András, a Demokrata hetilap főszerkesztője eredetileg az oroszokkal kötött paksi megállapodás melletti kiállást hangsúlyozta a következő Békemenetre való felhívásában, a CÖF ma már egészen más szöveggel mozgósít.
hvg.hu
Nincs az a társadalmi, politikai vagy gazdasági probléma, amelyet meg ne tudna oldani pár száz busznyi acsarogva poroszkáló rendember.
Konok Péter
Bajnai Gordon hétfői blogbejegyzésében Bencsik András, a Demokrata főszerkesztőjének szavaira reagálva azt írta: nincs kétsége afelől, hogy "a kormányváltást akaró polgárokat zaklató hatvani bohóc" a Fidesz/CÖF tudtával, engedélyével, megrendelésére tette azt, amit tett.
hvg.hu
Miért nem lőtték le a Sándor-palota párkányára mászó aktivistákat? – tudakolja a „Demokrata” főszerkesztője.
Bencsik András hazugságnak nevezte a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének pénteki kijelentéseit. A Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője az MTI-nek nyilatkozva kijelentette, "nem voltam kommunista".
MTI
Az erősödő orosz kapcsolattal Magyarország mozgási szabadsága ismét növekedni fog – ez a mondat is szerepel abban a felhívásban, amelyben Bencsik András, a Demokrata című lap főszerkesztője újabb Békemenetre hívja a kormánypárti híveket.
hvg.hu
Sötétzöld lesz a békemenet logója, bár a Facebookon meghirdetett szavazáson még egy világosabb szín nyert. Bencsik András szerint a Solidarność-utánérzésű logó csak „nagyon hasonlít” a lengyel szakszervezet jelképére, egyébként „saját szellemi termék”.
hvg.hu
Közröhej, de attól még igaz: a Békemeneteket szervező CÖF nemcsak elismerte, de még büszke is rá, hogy a kormánypárt finanszírozza. De csak azért, mert független civilek, különben nem finanszírozná.
nyüzs
Régóta vártunk erre, de érdemes volt: megszületett a Békemenet logója. Lopták. Ráadásul immár másodikként Magyarországon.
Seres László
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, a Békemenet egyik vezetője a Facebookon jelentette, hogy elkészült kormánytámogató mozgalmuk új logója. Az új jelkép egy az egyben másolja a lengyel Szolidaritás logóját, csak a felirat és a zászló más.
hvg.hu
Nyílt levelet írt "Európa polgáraihoz" a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) és az általuk kezdeményezett Szellemi Honvédelem mozgalomhoz csatlakozó "nemzeti érzelmű értelmiségiek". A levélben leszögezik, Magyarországon demokrácia van, az országról szóló, negatív hangvételű külföldi cikkek pedig "valójában a nemzetközi médiát uraló baloldali és liberális értelmiség reakciója a magyar választópolgárok által rájuk mért megsemmisítő vereségre, a magyarországi konzervatív forradalomra".
hvg.hu
Facebookon szervezi a pártház védelmét Bencsik András, miután bemászott oda pár aktivista. Hat éve még a randalírozást is forradalomnak nézte.
Egy 530 évesnek mondott aranypénzt ajánlott fel kisorsolásra Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője azok között, akik lájkolják oldalát és megosztják felhívását.
hvg.hu
Két tüntetés is zajlott a Fidesz-KDNP kedd este kezdődő frakcióülése előtt Gyulán: az ellenzéki csoportok néhány tucatnyi képviselővel alternatív frakcióülést tartottak és petíciót adtak át a Fidesznek, a kormány mellett demonstráló Békemenet pedig több száz fős vonulást tartott a városban.
hvg.hu
A Békemenetet is szervező CÖF Bajnai Gordon évértékelő beszédével egy időben rendez "országértékelő nagygyűlést" Budán szombaton.
hvg.hu
Mivel a szocialisták tüntetést szerveznek a Fidesz-frakció kedden kezdődő, kétnapos gyulai ülése idejére, a Békemenet szervezői válaszlépés mellett döntöttek. Ők is vonulnak
hvg.hu
A polgári média nagyjai társalognak: hazudsz, és különben sem akkor voltam a Seychelle-szigeteken, te viszont Kínában nyaraltál, beee.
Nem ment el a Békemenetre Széles Gábor nagyvállalkozó, noha az első ilyen rendezvény szervezésében még ő is oroszlánrészt vállalt. Megkérdeztünk egy másik szervezőt, Bencsik Andrást, aki azt mondta: Széles a Békemenet helyett a Seychelle-szigetekre ment.
Dezső András