A Nemzeti Vagyonkezelőhöz még nem érkezett meg Balásy felajánlása
Példa nélküli az a felajánlás, amit a NER plakátosa könnyek közt jelentett be a héten, amikor közölte, lemond cégei egy részéről az állam javára.
Példa nélküli az a felajánlás, amit a NER plakátosa könnyek közt jelentett be a héten, amikor közölte, lemond cégei egy részéről az állam javára.
HVG
Ha elfogadja Balásy Gyula felajánlott cégeit, részben a saját pénzét pakolhatja másik zsebébe az állam. Kérdés az is, mit vár el cserébe az üzlettől bármikor visszakozható Balásy. Megnéztük, mivel járhat egy ilyen nem mindennapi ajándékozás, jár-e a bűnbocsánat visszaadott vagyonért, mennyit ér valójában a propagandista vállalkozó felajánlása, és mi lesz a dolgozókkal?
A Media Dynamics Kft. ügyvezetője megerősítette, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek.
HVG
Új banknál próbált megnyitni egy eddig inaktív számlát Balásy Gyula, úgy tűnik, sikertelenül.
HVG
Ha bárki aggódott volna a Fidesz kedvenc plakátosáért, megnyugtatjuk: ha „felajánlását” el is fogadják, olyan biznisz marad nála, ami bőven biztosítja saját bevallása szerint is vagyonos státuszát.
A NER-közelbe állított bulvárlap is megtalálta magának Balásy Gyulát.
HVG
A 2018-ban kegyvesztetté vált Kuna Tibor szerint ez Balásy Gyula életének első valóban önálló döntése lehetett, de nem sikerült valami jól.
HVG
Egy kép többet mond ezer szónál: a Feat független reklámügynökség közzétett egy interaktív adatbázist, amely bemutatja, hogyan folyt be NER-közeli ügynökségekhez a 99 legnagyobb reklámcég összesített árbevételének fele, nyereségének pedig közel kétharmada.
A leköszönő miniszter védelmet ígért azoknak, akiket „koncepciós eljárássokkal fenyegetnek”, ugyanakkor azt is világossá tette: csak a politikai felelősség közös, a jogi felelősség mindig egyéni.
HVG
A fővárosi közművállalat úgy döntött, hogy felmondja a szerződést Balásy Gyula cégével, a Media Dynamicsszal – közölte a HVG érdeklődésére Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója.
HVG
Egy állami cég, az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ vezetője kitálalt arról, milyen túlárazással dolgoztak Balásy Gyuláék, és arról is, hogy mennyire nehéz volt kikerülni őket.
HVG
Szathmáry Kristóf szerint a Fidesz plakátos embere olyan, mint Columbo felesége. Hallani hallották a nevét, de látni senki sem látta. Bár elmondható lenne ez a műveiről is.
HVG
A jogi képviselő reméli, hogy „minden jogi alapon dől majd el, és nem a közvélemény nyomására fognak cselekedni a nyomozóhatóságok”.
HVG
Éppen azon a napon hirdették ki a közbeszerzési eljárás eredményét, amikor az Orbán-kormány kommunikációs kampányait százmilliárdokért végrehajtó Balásy Gyula a bűnbánó interjúját adta a Kontrollnak. Igaz, a tendert még a választás előtt bírálták el. Miért számít különlegesnek a szóban forgó Media Dynamics Kft. Balásy Gyula cégbirodalmában?
Balásy Gyula cégei egyáltalán nem pusztán közzétették a propagandaplakátokat, hanem komplett kommunikációs stratégiákat alkottak, grafikai tervezést végeztek.
HVG
Szakonyi Péter szerint a NER kedvenc plakátosának cége nulla forintot ér.
HVG
Kitálalt Balásy Gyula, Menczer Tamás szerint miatta kaptak ki. Távozik az Index főszerkesztője. Magyar Péter Olaszországba utazott. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Vörös László
Vörös László
Kacskovics Mihály Béla
A vállalkozó ott mondta el ugyanis, hogy a cégek számláit zárolták.
HVG
A dalszövegíró és reklámszakember szerint az állami hirdetésekkel járó magas jutalékoknak piactorzító hatásuk volt, és még az sem biztos, hogy az ebből leesett haszon minden fillérje Balásyhoz került.
HVG